Téma
Bölcsesség idézetek
-
Azok, akik nem krónikus betegek, végtelen lehetőséggel (...) kezdenek neki a napjuknak. Legtöbbször nem kell aggódniuk a cselekedeteik hatása miatt. Azonban a krónikus betegeket nem illeti meg ez a luxus. Nekik stratégiailag végig kell gondolniuk a napjuk összes mozzanatát, és hogy miként befolyásolhatják a tüneteiket.
-
Ma, amikor az okostelefon alig egy évtizede lépett be az életünkbe, egyre gyanúsabb, hogy nem csak pozitív hatással bír. Úgy érezzük, sok a dolgunk, mégsem vagyunk hatékonyak. Bármikor elérhetünk bárkit, mégis magányosak vagyunk. A technológia egyrészt felszabadít, másrészt viszont magához is köt - és minél erősebb a függés, annál inkább el kell gondolkodnunk, hogy tulajdonképpen ki a főnök.
-
Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fûződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét. Kosztolányi Dezső