A hosszas várakoztatás a legbiztosabb módja annak, hogy az embereket fölingereljük és gonosz gondolatok magvait vessük el elméjükben. A várakoztatás demoralizál.

Kapcsolódó idézetek

1. Várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat. Móricz Zsigmond
2. Nincs rosszabb, mint a várakozás. Amikor az ember gondolatai állandóan akörül forognak, amit feszülten várunk.
3. Az ember az időt és a jelent nem ajándéknak érzi, hanem akadálynak, magában való értékét tagadja, megsemmisíti, gondolatban átugorja. A várakozás, amint mondják, unalmas, hosszúra nyújtja az időt. Éppúgy, sőt még inkább azonban azt is mondhatjuk, hogy megrövidíti, mert időtömegeket nyel el anélkül, hogy azokat önmagukért átélné, kihasználná. Úgy is mondhatnók, a várakozó, a csak várakozó olyan nagybélû falánkhoz hasonlatos, akinek emésztőtraktusa tömegesen hajtja át az ételt, anélkül, hogy tápláléktartamát feldolgozná, hasznosítaná. Tovább is mehetnénk és azt mondhatnók: ahogy az emésztetlen étel nem erősíti az embert, úgy a várakozással eltöltött idő nem öregíti. Igaz, hogy tiszta és vegyületlen várakozás a gyakorlatban nemigen fordul elő. Thomas Mann
4. A várakozás... az a legrosszabb. Állandóan azon rágódni, mi történik még. És hogyan? És várni, hogy megtörténjen. Agatha Christie
5. A közönséget a legjobban úgy lehet türelmes várakozásra késztetni, hogy az azonnali kezdés reményével kecsegtetjük. Victor Hugo
6. A tehetetlen várakozásnál nincs rosszabb. Az idegőrlő várakozás lassan, de biztosan mérgezi az elmét. Brandon Hackett
7. Rossz dolog félni. (...) Várni valamit, ami nem jön. És aztán mindennél jobb megszabadulni ettől a félelemtől. Grecsó Krisztián
8. A várakozás gondolata is elborzaszt. Mindig vannak határidők, mindig ketyeg valahol egy óra, ezért fontos, hogy jól osszuk be az időt.
9. Várni valamire vagy valakire, miatta elodázni a pillanatot, elszalasztani azt, ami ott van kéznél, amire várni sem kell már: időpazarlás. Bauer Barbara
10. Hogy az ember megtanulja a mások elviselését, gyakorolja a türelmét élettelen tárgyakon, melyek mechanikai vagy fizikai szükségszerûségüknél fogva cselekvésünknek makacsul ellenállnak! Erre mindennap nyílik alkalom. Az így nyert türelmet igyekezzünk átvinni az emberekre is! Szokjuk meg a gondolatot, hogy az emberek lélektelen tárgyakhoz hasonlóan, a természetükből folyó szigorú szükségszerûség alatt állanak! Épp oly balgaság tehát tetteiken felháborodni, mint az utunkba gördülő kövön. Arthur Schopenhauer