Móricz Zsigmond

A jányok sokkal jobban szeretnek olyan fiút, akit frissibe ismertek meg, mint akit hosszasan látnak. Mert a jány egy perc alatt meg tud szeretni valakit, és akkor úgy viseli magát hozzá, mintha egész életükbe egymásé volnának, mert ő nem a régi életre gondol, azt ő elfelejti, hanem a jövő életre, amit vár.

Az író költ: ez az ő cselekedete.

Minden írás líra, a szenvedő szív gyötrelme.

A háborúban sok mindent megszokik az ember, amiről nehéz osztán idehaza leszokni.

Írónál az élet írásban van.

Nem is földre száll az, hanem fel az égbe, kinek százezer szárny csattog a szívébe...

Csak azt lehet írni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.

Aki az életét írásban tovább tudja élni, az író.

Én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, hogy ezer és ezer formájú az élet.

Csak addig ellenség az ellenség, amíg köztünk van a víz.

Fiatalon a szerelem olyan, mint a veréb, ideszáll, odaszáll. De későbbi korban, mentül jobban beleizzad az ember üstöke, antul ídesebb!

A szerelmet a házasságban ki kell kapcsolni... a házasságban valami másra van szükség, nem szerelemre... nem is tudom, mi a szerelem. Az hamar elmúlik, ellenben az élet folyik.

Az ember az egyetlen állat, mely a haláltól fél. Az ember egyáltalán félénk valami. Nem is lehet érteni, hogy félelmében már régen el nem pusztult. Rettenetes sokat kellett neki rettegnie az életéért a roppant régiségben, hogy ennyire beleivódott nemzedékről nemzedékre a félelem. Már csak ha a jelét látja a halálnak, eláll a lélegzete, mintha az emberi halál oly ritka volna, hogy nem lehetett volna eddig hozzászoknia, hogy mindenki meghal.

A szerelem a vágy, amit a fantázia dagaszt.

Én magam nem vagyok az ünneplésnek barátja, bár elismerem, szép a nagy emberi érzés; szép az, tömegbe gyûlni, s együtt dicsérni az Istent. Szép az, ha az emberi lelkek összefonódnak, egységbe tömörülnek, együtt emelik szemüket az égre, és egy ütemben dobban a szívük a magasság felé. Mert hisz ennek a kis emberi életnek, amelybe belepottyantunk, az ad mélyebb értelmet s értéket; ha legalább vágyni, érezni s ihletni bírjuk a Létezés kozmikusságát.

Senki úgy a barátjához nem ragaszkodott, mint a betyár. Mert a betyárnak ez az egy van, ha van: a barátja. Kiátkozta őtet apja, anyja, testvérei, de a barát kitart mellette.

Annál csodálatosabb azért nincs, mint az, hogy két ember, aki soha nem látta egymást, nem is fogja soha többet, azt se tudja egymásról, hogy ki lehet, mi lehet, melyik isten ege alá való - azért, ha véletlen csak egy szempillantásra összetalálkozik, annyira meg tudja egyik a másikat szúrni, hogy nem lehet azt többet elfelejteni.

Nincs az az állapot, hogy még jobbat, még szebbet ne tudjon magának elképzelni az ember. A vágyak és az igények a lehetőségekkel nőnek.

A magyar olyan, hogy szereti magát kikeseregni. Kesergés kell neki, nem a tett. Ha kedvére kisírhatja, kikáromkodhatja magát a magyar, akkor már akár el is engedi, hogy történjen valami.

Minél tovább hallgat az ember, annál nehezebben nyílik meg a szája.