Ugrás a tartalomra
A jellemünk adott, de csak akkor ismerszik meg, ha próba elé állítanak minket.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagy próbatételek esetén tudjuk csak meg igazán magunkról, kik vagyunk.
Lángh Júlia
-
Úgy ismerhetjük meg önmagunkat, ha szembesülünk a többiekkel.
-
Az élet csak olyant mér ránk, amivel megbirkózhatunk.
-
Van úgy, hogy csak akkor veszünk észre dolgokat, amikor felkészültünk rá.
-
Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük.
Eötvös József
-
Az emberi jellem mindaddig megismerhetetlen, amíg el nem jön a próbatétel napja. Ez a próbatétel legtöbbünknél az élet korai szakaszában jön. Az ember eléggé hamar szembekerül azzal a ténnyel, hogy meg kell állnia a maga lábán, szembe kell néznie a veszélyekkel és nehézségekkel, és hogy a maga módján kell megbirkóznia velük. Ami lehet egyenes mód és lehet csalárd - de bármelyik is, az ember rendszerint már korán megtudja, hogy milyen fából faragták.
Agatha Christie
-
Csak úgy kaphatunk képet arról, hogy kik is vagyunk, ha elfogadjuk a bennünk lévő vágyakat.
Paulo Coelho
-
Néha csak úgy tanulunk, ha átéljük.
Matt Haig
-
Csak akkor látjuk, amit látni akarunk, ha készen állunk rá.
-
Némely embert csak akkor veszünk észre, amikor az utunkban áll.
Fligl József