Ugrás a tartalomra
A jó ég tudja, hányan töltik most idejüket azzal, hogy pocskondiázzák a technikai civilizációt és mindazt a rosszat, amit ránk hoz. Méghozzá olyan erényes önelégültséggel, amelytől szinte alig venni észre, hogy ők maguk is ugyanolyan mohó haszonélvezői ennek a civilizációnak, mint akárki más! Hogy úgy mondjam, vizet prédikálnak, de bort isznak.
Kapcsolódó idézetek
-
Túlontúl hajlamosak vagyunk arra, hogy a technológiai eszközöket okoljuk azok bûneiért, akik használják őket. A modern tudomány termékei önmagukban véve nem jók vagy rosszak. Értéküket inkább az határozza meg, hogy miként használják őket.
-
Aki sok bort iszik, előbb-utóbb vizet prédikál.
Fazekas István
-
Csábító a környezet jelenlegi állapotáért a technológiát hibáztatni, ám jó kezekben az emberiség igazi erősségévé válik. (...) A technológia szembeállítása mindazzal, ami természetes, jó vagy emberi, igencsak maradi perspektíva.
-
Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája.
Tristan Harris
-
A technológiától való félelem olyan, mint egy járvány, mint amikor vírusok grasszálnak. A digitális átalakulás ellenzői, ha tehetnék, a levegőbe repítenének valamennyiünket, nem is szólva a vallásos indíttatású gyilkos fantáziákról, mert természetesen azzal is gyanúsítanak bennünket, hogy istent játszunk. A probléma az, hogy az ember csak azt tudja megvédeni, amivel intellektuálisan azonosul. Márpedig nem állnak minden utcasarkon mesterfokozatú informatikus végzettségû tengerészgyalogosok.
Frank Schätzing
-
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk.
Alföldi Róbert
-
Az emberek néha olyasmit tesznek, ami majdnem olyan rossz, mintha új bort töltenének régi tömlőkbe: régi szavakat új jelentéssel ruháznak fel.
Herbert Simon
-
Az emberek csüggedten gondolnak a jövőre, mert egyre inkább tudatában vannak annak, hogy mi, az emberi faj, egy olyan igéző álmot kergettünk, mely romba döntött minket. Azt mondtuk magunknak, hogy a világ azért jött létre, hogy mi uralkodjunk rajta, így minél jobb a technológiánk, és minél jobban tudunk irányítani, annál jobb lesz a világunk. Mégis értetlenül állunk a tény előtt, hogy a világ minden egyes technológiai vívmánnyal csak még megkeseredettebb és zavarosabb lesz. Az általunk létrehozott jobb dolgok csak rosszabbá tesznek mindent.
Elan Mastai
-
A híres vallási vezetőktől kezdve egészen a kevés befolyással vagy hatalommal rendelkezőkig nagyon sokan hazudtak már a vallásuk nevében. Még ha fel is ismerik, hogy rosszat tesznek, ürügyet találnak a viselkedésükre azzal, hogy azt mondják maguknak, a tettük mások javát szolgálja. Az önzetlenség erőteljes racionalizáció.
Dan Ariely
-
Szánom azokat, akik hamis bálványokat imádnak. Holott a hamis bálványok imádtatásának korát éljük. Gondolkozott már azon, mi lesz velünk, ha engedjük elsorvasztani magunkat? Ha ez így megy tovább, az egész emberiség diszlexiás lesz. Minek fárasztanánk magunkat olvasással, amikor éjjel-nappal színes villódzás vesz körül bennünket? Úgy áradnak ránk a helyettünk, s nem általunk elképzelt képek, mint a záporeső. Elkeserítő. Bennem ez amolyan a haj rakja be a csavarót?! érzést kelt. Így is mondhatnám: a bugyi tartja a gumit!?
Vavyan Fable