Ugrás a tartalomra
A jó élet és az ifjúság titka: nyitottság, érdeklődés, lelkesedés, képesség a tanulásra, az új dolgok kipróbálására, új emberek elfogadására. Akármi történjék, mi legalább jól érezzük magunkat, és ha ilyenkor a megfelelő személy toppan be, annál jobb! Ha nem, akkor is mulattunk egy jót. Azt hiszem, akkor kezd véget érni az élet, ha bezárkózunk, feladjuk és korlátozzuk a választásainkat. Nem akarom, hogy ez történjék velem. Tovább akarom nyitogatni az új ajtókat mindhalálig, legyen az holnap vagy kilencvenkilenc éves koromban. Azon a napon, amikor nem nyitunk be egy új ajtón, és lemondunk ezekről az új lehetőségekről, akár bele is fekhetünk a koporsóba. Én legalábbis ebben hiszek.
Kapcsolódó idézetek
-
Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.
Richard Russo
-
Minden titok. Az élet és a halál titka megfejthetetlen. Megnyílik, ha akarod, de ahhoz oda kell adnod magadból sokat. Ha az ember ebbe az egyetlen bizonyosságba belegondolna, lerakná a nagyképûség, az önzés, a feneketlen hiúság fegyvereit. Ha tudnánk, hogy mikor van vége, biztosan másképp csinálnánk sok mindent. Nem biztos, hogy jobban, de igyekvőbben.
Schäffer Erzsébet
-
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Rabindranath Tagore
-
Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak magukért élnek. Minden vágy és minden ötlet fontos nekik, minden örömbe belekóstolnak, de minden kínba is. (...) Ez a fiatalság. A legtöbb ember számára azonban elérkezik az idő, amikor mindez megváltozik, amikor elkezd másokért élni.
Hermann Hesse
-
Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. (...) Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet.
-
Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.
Popper Péter
-
Fiatalkorodban mindig azt mondják neked, hogy a világ olyan, amilyen, ezért el kell fogadnod a szabályokat és nem feszegetni túlságosan a határokat. De ez egy beszûkült élet. Az élet sokkal több lehet, miután felfedezel egy egyszerû igazságot: azt, hogy körülötted mindent, amit életnek hívsz, olyan emberek alakítanak, akik nem okosabbak nálad, és változtathatsz ezen, formálhatod ezt. Saját dolgokat készíthetsz, amiket mások használnak majd. Nem szabad eleve elrendeltnek, megváltoztathatatlannak tekinteni a sorsunkat, az életünket. Változtass, fejlessz, alkoss maradandót! És ha ezt felismered, teljesen új ember leszel.
-
Azt, amit akarunk, a vágyainkat, sokszor mélyen elrejtjük magunkban. Annyira kedves és különleges, hogy félünk nyíltan megmutatni. Az a mi kis titkunk, és így semmi sem árthat neki. De néha fel kell tárnunk a titkainkat, és el kell kezdenünk élni.
-
Az élet legalapvetőbb választása az, hogy kinyílunk vagy bezárkózunk-e, kreatív és önkifejező energiáinkat pozitív vagy negatív módon nyilvánítjuk-e meg a világban. Bármilyen körülmények között találjuk is magunkat, mindig hatalmunkban áll megválasztani, milyen irányba haladjunk tovább.
Dan Millman
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Reményik László