Ugrás a tartalomra
A korábbi kudarcok alapján nehéz abban bízni, hogy (...) sikerül kivezetni az ágazatot a válságból, de egyszer talán az egészségügynek is lehet szerencséje.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember (...) természetszerûleg olykor kudarcot vall, és vannak problémák, amelyek reménykedéssel nem oldhatók meg.
Laurel Braitman
-
Az egészségügy nehezen átlátható, összetett rendszer, de ettől még nem kell, hogy agybénító áhítattal tekintsünk rá.
-
Az emberek mindig azt hiszik, hogy az egészségügy problémái a biztosítással függenek össze, pedig azokon az orvosokon is múlik, akik rég kiszálltak a dologból, csak azért tartanak ki, hogy kaszálhassanak.
Taffy Brodesser-Akner
-
Egészségügyünket a beteg szemszögéből úgy szoktam summázni, hogy ahelyett, hogy úgy érezné, róla szól, érte van a gyógyítás rendszere, csak tudatlanul, kétségek között, nem egyszer megalázottan bolyong a szektor útvesztőjében, senki nincs, akire igazán számíthatna, aki elejétől a végéig kézbe venné a problémáit.
-
Most nehezebb. De tán van kiút. Csak arra is vállalkozni kell, ahhoz is erő és akarat szükséges. És a hit, hogy megvalósítható.
-
Naivan azt hittem, az egészségügyi rendszer meg tud birkózni a krónikus betegségekkel és fájdalmakkal (...). Hittem benne, hogy a nyugati orvoslás mindenre tudja a választ. Beteg vagy? Van rá gyógyszer! Megmagyarázhatatlan fájdalom gyötör? Van rá válasz - csak tedd ezt és ezt, és tüstént jobban érzed majd magad! Annyira akartam, hogy ez igaz legyen! Szükségem, volt rá, hogy igaz legyen. De természetesen nem így történt.
-
A kudarcot nem lehet elfogadni. De néha mégis előfordul. Akkor pedig bele kell nyugodni.
Meg Cabot
-
Talán a szertefoszlott reményeket követő vádaskodással a legnehezebb szembenézni, ezért az embernek meg kell tanulnia, hogy soha nem szabad túlságosan reménykedni. A kudarcok mindig jobban megmaradnak, mint a sikerek. Az orvosokat pesszimizmusra képezik ki.
-
A sikert (...) nem adják könnyen, azért meg kell dolgozni, azt el kell viselni - és ez bizonyos helyzetben nehezebb, mint elbírni a sikertelenséggel.
Nemcsák Károly
-
Előfordul olykor, hogy a statisztikák is félrevezetők - például mert rosszul prezentálják őket -, ezért van, aki nem bízik bennük. De lássuk be, nélkülük még mindig különféle varázsigék kántálásával és csirkeáldozattal próbálnánk elûzni a betegségeket.