Ugrás a tartalomra
A közös pontok, a két halmaz metszetének megtalálása kemény munkát igényel.
Kapcsolódó idézetek
-
A felfedezéshez két emberre van szükség: az egyik megalkotja a kombinációkat, a másik pedig kiválogatja és felismeri, hogy mi kívánatos vagy releváns az első által létrehozott halmazból.
Paul Valéry
-
Valahol kell húzni egy határt, csak éppen nehéz megmondani, hogy hol.
-
A hasonló sorsok megtalálják egymást.
-
Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.
Nemere István
-
Időnként a szerelem igen kemény munkát kíván meg.
Sara Crowe
-
Behatároltak a két
pontok közé húzott
egyenesek.
-
Tudjuk, hogy a találkozás igazi értelmét a keresés adja meg, és sokat kell ahhoz gyalogolni, hogy elérjük, ami egészen közel van.
José Saramago
-
Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak.
-
Néha a fényt keresve meg kell érintenünk a sötétséget.
-
A makacs szennyeződések, csakúgy, mint a tudat tisztátalanságai, nehezen múlnak el - jócskán kell hozzá erőlködnöm.
Basa Ágnes