D. Tóth Kriszta

Érezzük, ha fáj valami a másiknak, és általában azt is sejtjük, hogy mi az.

A testvér a legtöbb, amit a gyerekemnek adhatok? Nem. Hanem a feltétel nélküli szeretet.

Mi nők már csak ilyenek vagyunk. Szerelmesek az emberbe, akinek többet látjuk a hátát, mint az elejét, s még azt is elhisszük neki, hogy a Nap forog a Föld körül.

Nem az idő gyógyít, hanem az, amit az idővel kezdesz.

A demokrácia nem egy rózsaszín felhőszerû harmóniát ígér, hanem a konfliktusok és a véleménykülönbségek elbírhatóságát.

A halál, az kérem szépen nem a halottak dolga. Hanem a miénk. Az élőké - hiszen velük történik meg.

Ha valakinek egyszer már volt oka sírni úgy istenigazából, annak az oktalan és ész nélküli pityergéshez már nem maradnak könnyei. Kiapadnak.

Vannak szavak, amelyek annál tartalmasabbak és jelentőségteljesebbek, minél többször kimondjuk őket hangosan és őszintén. Annak a szónak, hogy szeretlek, különös rezgése van. És egy gyerek érzi ezt a rezgést, a hullámokat, amelyek egyenesen az anyukája mellkasából jönnek.

A lányom és köztem ne legyenek kiszedetlen tüskék! (...) Igyekszem nem "túl sok lenni" neki. Olyan szerepet szeretnék betölteni az életében, amilyet ő választ nekem. Annál nem többet, de azt mindenképpen.

A valóságban nem létezik Tökéletes Karácsony. Nincs olyan, hogy mindenki annyi időt tölt azzal és akkor, amennyi, akivel és amikor az neki tökéletes. (...) Mindig marad hiányérzet valakiben, sőt általában mindenkiben. És a karácsonyt mindig ki kell pihenni.

A világ nem csak vaníliás joghurt és szülinapi zsúr. Hanem néha sajnos árvíz, vörösiszap-ömlés, szökőár, földrengés vagy éppen tömegbaleset.

Nem hiszek abban, hogy létezik olyan gyerek, aki soha nem hisztizik és nem ellenkezik. Én legalábbis nem ismerek ilyet, és olyan szülőt sem ismerek, aki ismerne ilyet. Sokat könnyítünk a saját helyzetünkön, ha ezt jó előre tudatosítjuk magunkban. A hiszti és az ellenkezés elkerülhetetlen része a gyereknevelésnek. Nem lehet megúszni. Túlélni lehet. És a károkat minimalizálni.

A gyerekek mindent észrevesznek. És kíméletlenül másolatot készítenek rólunk. A félelmeinkről is.

Nem az a jó vezető, aki mindig mindent tökéletesen csinál, hanem az, aki a sebezhetőségét is fel tudja vállalni, és például azzal is példát mutat, hogy amikor elront valamit, vagy megbánt valakit, vagy rossz döntést hoz, vagy valamiben nem mûködik jól, akkor azt vállalja.

Lecsupaszítjuk az ünnepet. Ha lefejtünk róla minden réteget, amit a fogyasztói társadalom, a kulturális elvárások, a vallási kánon és a családi megszokás növesztett rá, akkor az ünnepből (legyen az karácsony, húsvét, farsang, mindenszentek vagy bármi más) az marad, ami a lényeg: a minőségi együttlét.

Nekem, szülőként ugye, az lenne a dolgom, hogy aggódjak a gyerekemért - és nem az, hogy átadjam neki a szorongásaimat. Az én feladatom az, hogy mondjam neki: menj és hódítsd meg a világot! Még akkor is, ha közben fejben arról készítek listát, hogy mi mindenért nem biztonságos menni és hódítani.

A rossz döntések elkerülhetetlenek a szellem és a személyiség fejlődéséhez,.

A gyerekkori jóllétnek az alapélménye az, hogy a világ egy biztonságos hely, én pedig értékes és szerethető vagyok benne úgy, ahogy vagyok. Ez a legnagyobb dolog, amit adhatnak a szülők.

A közös pontok, a két halmaz metszetének megtalálása kemény munkát igényel.

A vegyes házasságokban (sőt tán a nem vegyesekben is) a békés egymás mellett élés záloga az, hogy a szereplők mennyire képesek a különbségek helyett a hasonlóságokra koncentrálni.