Ugrás a tartalomra
A legnagyobb kihívás a tudások összességének, gyújtópontjának megtalálása. Akárhogyan is hívjuk ezt, minden ebbe az irányba összpontosul.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak dolgok, amikről tudni lehet, hogy meg fognak történni a jövőben. Az igazi kihívás az, hogy rájöjj, mi az, ami már most lehetséges, és pontosan hogyan lehet véghezvinni.
Mark Zuckerberg
-
A kihívás összpontosításra ösztönöz, arra, hogy csináljunk bármit, a legjobbat hozzuk ki magunkból.
-
A tudás és az ismeret egy dolog, az viszont újabb kihívás, hogyan lehet ezeket írott formában másoknak is átadni.
Rudi Westendorp
-
A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár. Szóval, ha a keresés sikerrel jár, akkor egyre több és több keresnivalót talál. Nem tudom, végére ér-e ennek valaha az emberi tudomány, más szóval, lesz-e valaha idő, amikor mindent tudni fogunk, amit tudni érdemes. (...) Mindinkább az a meggyőződésem, hogy az ember sohasem jut majd a tudomány végére, sőt ellenkezőleg, minél többet tudunk, annál kevesebbet ismerünk ahhoz képest, amit ismerni szeretnénk.
-
A tudomány a tudás felhalmozásáról, gyarapításáról szól. Amennyiben gyakorlati problémák megoldására próbáljuk felhasználni, úgy sokszor kudarcot vallunk, miután nincs meg a kellő mennyiségû tudás a konkrét gondok megoldásához.
Thomas Südhof
-
A gondolatok azért léteznek, hogy minél több elénk tornyosuló problémát megoldhassunk. Elsősorban azokat a problémákat nem vagyunk képesek megoldani, amelyeket nem tudunk megfogalmazni, és ezek legnagyobbrészt olyanok, amelyeknek nem vagyunk tudatában. A felmerülő problémák esetén a legalapvetőbb kihívás az, miként tudjuk szavakba (vagy esetenként egyenletekbe) önteni azokat. Ha ezt megoldjuk, képesek vagyunk megtalálni a problémával ütköztethető és a problémát megoldó gondolatokat.
Ray Kurzweil
-
Sokszor éppen a legnagyobb kihívás segít abban, hogy világosan lássuk a fontos dolgokat és új, pozitív irányok felé induljunk el.
Árvai Péter
-
Dolgozni kell, és megmutatni az embereknek, hogy a tudomány tud választ adni, és bízni benne, hogy elhiszik. (...) Tanítani kell az embereket mindenhol, kivétel nélkül mindenkit. Talán ez lehet a megoldás, de ez nem egy rapid megoldás. Egy rapid kihívásra nem tudunk rapid megoldást adni, egyszerûen csak dolgozni kell tovább.
Kemenesi Gábor
-
Mindegy, milyen nehézségekkel kerülünk szembe – üzleti, egészségi, kapcsolati problémákkal, vagy korunk nagy tudományos, társadalmi és kulturális kihívásaival – , létezik olyan ötlet, gondolat, eszme, ami lehetővé teszi, hogy felülkerekedjünk rajtuk. Mi több, meg is tudjuk találni ezt az ötletet, amikor pedig megtaláljuk, át kell ültetnünk a gyakorlatba.
Ray Kurzweil
-
Az összpontosítás a siker egyik kulcsa. Tisztában kell lennünk a képességeinkkel, hogy mihez értünk, és arra a területre kell fordítani az időnket és az energiánkat.
Bill Gates