Ugrás a tartalomra
A magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon.
Kapcsolódó idézetek
-
A csókok azért vannak, hogy vágyat ébresszenek bennünk.
-
Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.
Laurell Kaye Hamilton
-
Az ember valahogy úgy van megszerkesztve, hogy sóvárog a megértés után.
Klebelsberg Kuno
-
Megcsókoltam a homlokát, mintha abban reménykednék, hogy lesimíthatom a ráncokat, amelyek egyre jobban eltávolították tőlem, a szûkös otthonunktól, s a közös emlékeinktől; mintha azzal a csókkal becsaphattam és rávehettem volna az időt, hogy tûnjön el, és jöjjön vissza máskor, egy másik életben.
Carlos Ruiz Zafón
-
Egymás szívéből kicsírázva
sóvárgunk teljes boldogságra.
-
Mutass nekem egy épeszû embert, és én kigyógyítom belőle.
Carl Gustav Jung
-
Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van.
-
A mosoly olyan, mint egy bátorító, gyöngéd ölelés, mellyel élni segítjük egymást.
Simon András
-
A csók csak akkor teszi boldoggá az embert, ha önként adják neki.
-
Az embernek hajlama van megvalósítani önmagát.
Abraham Maslow