Ugrás a tartalomra
A média nyilván torzít. Inkább azt látjuk, hogy akik a médiát szerkesztik, milyen hangulatban vannak. Azokról, akik nem tartoznak ebbe a csoportba, fogalmunk sincs.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokkolódni akarnak az emberek, és ezt ki is elégíti a média. Ebben van globális szinten is egy nagyon intenzív particionálódás, hogy egyszerûen szakadnak ketté az emberek. Ezeket nagyon sokszor családokon belül, barátságokon belül, közösségeken belül lehet látni, hogy egyszerûen szakítja szét az embereket az eltúlzott hisztéria meg világnézet. Én visszautasítom azt, hogy ez létezik. Én nem gondolom, hogy fekete-fehér minden, vagy minden mindennek az ellenpólusa, pontosan azért, mert dolgoztam a médiában, és tudom, hogy nagyon könnyen meg lehet rajzolni egy portrét fordítva is, vagy el lehet mesélni egy történetet úgy, hogy a szöges ellentétét fogod róla hinni. Ez borzasztó veszélyes, és óriási felelőssége van a médiának ebben.
-
A média olyan kicsit, mint a politika, az embereket képzi le. Felméréseket nézegetnek, hogy mire kattintanak a legtöbben: akkor olyan címek lesznek, akkor olyan cikkek lesznek. A politika ugyanez, tulajdonképpen egy tükröt tart nekünk, amilyen vezetőink vannak, hogy ez az ország erre rezonál.
-
Az emberek vágynak a nyilvánosságra, de nem tudják, mire vágynak. A médiát nem a teljesítmény érdekli, csak a vér és a könnyek. Hamis, gusztustalan világ, ahová nem erény bekerülni.
Sterczer Hilda
-
A tömeg furcsa dolog. A tömegnek saját közös gondolkodása van, gondolkodás, mely figyelmen kívül hagyja egyes részeinek értelmét, és a legalantasabb érzelmekből táplálkozik.
-
Az emberek közti távolság kialakulásának napjainkban az egyik legerőteljesebb forrása a média. Lehet, hogy úgy érezzük, tájékozottabbak leszünk, és jobban megismerjük a valóságot, ha naponta megnézzük az esti híreket, az igazság azonban az, hogy épp ez torzítja el a világról alkotott képünket. A hírek hajlamosak kategóriákba sorolni az embereket: politikusok, elit, rasszisták, menekültek. Ennél is károsabb, hogy mindig a negatívumokat emelik ki.
Rutger Bregman
-
Jegyezd meg, ma már nem úgy van, mint régen, mikor a sajtó még a közt szolgálta. Ma már te szolgálsz. A média csinálja a hírt, a sztárokat. A média kormányozza a világot, vezet az orrodnál fogva.
Vavyan Fable
-
A másik oldalhoz tartozó média a már eleve megosztott olvasókat csak még jobban eltávolítja egymástól. Az olvasó bizonyos forrásokat eleve megbízhatatlannak tart, így az általa közölt tartalmakat is kétkedéssel fogadja, ahelyett, hogy a maga névértékén kezelné. A táborok közti árok így csak még jobban elmélyül.
-
Könnyen összekeverhetjük a mások felé mutatott arcunkat a valódival, különösen egy olyan világban, ahol a média tudatosan igyekszik elkenni a kettő közötti különbséget.
Ryan Holiday
-
Rohadt ez a világ. Az értelmiség nem engedi meg magának, hogy jókedve legyen. A másik réteg nem engedi meg magának, hogy rosszkedve legyen. És egyik sem engedheti meg magának, hogy egy percre is kijózanodjék.
Vavyan Fable
-
Azoknak, akik a közösségi médiából tájékozódnak, általában szélsőségesebb a véleményük.