Ugrás a tartalomra
Az emberek közti távolság kialakulásának napjainkban az egyik legerőteljesebb forrása a média. Lehet, hogy úgy érezzük, tájékozottabbak leszünk, és jobban megismerjük a valóságot, ha naponta megnézzük az esti híreket, az igazság azonban az, hogy épp ez torzítja el a világról alkotott képünket. A hírek hajlamosak kategóriákba sorolni az embereket: politikusok, elit, rasszisták, menekültek. Ennél is károsabb, hogy mindig a negatívumokat emelik ki.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokkolódni akarnak az emberek, és ezt ki is elégíti a média. Ebben van globális szinten is egy nagyon intenzív particionálódás, hogy egyszerûen szakadnak ketté az emberek. Ezeket nagyon sokszor családokon belül, barátságokon belül, közösségeken belül lehet látni, hogy egyszerûen szakítja szét az embereket az eltúlzott hisztéria meg világnézet. Én visszautasítom azt, hogy ez létezik. Én nem gondolom, hogy fekete-fehér minden, vagy minden mindennek az ellenpólusa, pontosan azért, mert dolgoztam a médiában, és tudom, hogy nagyon könnyen meg lehet rajzolni egy portrét fordítva is, vagy el lehet mesélni egy történetet úgy, hogy a szöges ellentétét fogod róla hinni. Ez borzasztó veszélyes, és óriási felelőssége van a médiának ebben.
-
A másik oldalhoz tartozó média a már eleve megosztott olvasókat csak még jobban eltávolítja egymástól. Az olvasó bizonyos forrásokat eleve megbízhatatlannak tart, így az általa közölt tartalmakat is kétkedéssel fogadja, ahelyett, hogy a maga névértékén kezelné. A táborok közti árok így csak még jobban elmélyül.
-
Folyamatosan zúdulnak ránk a negatív hírek a világ minden részéről: háborúk, éhínségek, természeti csapások, politikai mellényúlások, korrupció, költségvetési megszorítások, betegségek, tömeges elbocsátások, terrorcselekmények. Azok az újságírók, akik le nem zuhant repülőgépekről vagy tönkre nem ment termésről tudósítanának, hamar elveszítenék az állásukat. A fokozatos javulásról szóló történetek ritkán kerülnek címlapokra, pedig sok millió embert érintenek és a hatásuk is drámai mértékû.
Hans Rosling
-
A média hajlama a dramatizáló hírkezelésre közvetlenül táplálja az extrém politikai nézeteket és az áltudományokat is. A szélsőséges politikusoknak és tudósoknak általában nagyobb a hírértéke, így aztán aránytalan szerephez jutnak a közvélemény szemében, messze fölötte annak, amire egyébként jogosultak volnának. Miután a hír valóságként igyekszik tudatosulni, a tömegtájékoztatás pedig természete szerint normaként tálalja a rendellenességet, a kirívót, ijesztő következményekkel járhat, ha mindez összetalálkozik a számvak közvélemény elvárásaival.
John Allen Paulos
-
Kezdj gyanakodni, amikor valahonnan ismétlődően olyan hírt olvasol, aminek nagyon örülsz vagy amitől nagyon dühös leszel! Az elfogult, tényeket nem tisztelő újságírás, a dezinformáció és az álhíripar éppen az erős, elfogult vélemények kiszámíthatóságán keresztül tesz minket érzelmileg manipulálhatóvá. Annak a forrásnak, ahonnan csak "jó", a világképedet megerősítő információkat kapsz, ne higgy! A valóság összetettebb és ellentmondásosabb annál, mint hogy mindig kielégítse az elvárásainkat, a reményeinket, és megerősítse a véleményünket.
Krekó Péter
-
A média nehéz helyzetbe hozza a fiatalokat: két rossz közül választhatnak. Az egyik oldalon áll a kigyúrt férfi, a tökéletes külsejû nő, az ünnepelt sportoló, a szép ruhák, a siker (...). És mi van a másik oldalon? A való világ!
-
A média nyilván torzít. Inkább azt látjuk, hogy akik a médiát szerkesztik, milyen hangulatban vannak. Azokról, akik nem tartoznak ebbe a csoportba, fogalmunk sincs.
Csányi Vilmos
-
A média olyan kicsit, mint a politika, az embereket képzi le. Felméréseket nézegetnek, hogy mire kattintanak a legtöbben: akkor olyan címek lesznek, akkor olyan cikkek lesznek. A politika ugyanez, tulajdonképpen egy tükröt tart nekünk, amilyen vezetőink vannak, hogy ez az ország erre rezonál.
-
A világ félelmetesebbnek tûnik annál, mint amilyen valójában, mert főleg olyasmiket hallunk róla, amik átjutottak a figyelemszûrőnkön vagy a sajtón - de éppen azért jutottak át ezeken, mert félelmetesek.
Hans Rosling
-
A média valamilyen szinten mindenkinek beszivárog az életébe. Úgy gondolom, hogy minél inkább városban él az ember, annál inkább kap belőle. A lényeg csak az, hogy ne fogadjunk el mindent úgy, ahogy egy adott forrásból kapjuk. Szerencsére az internet teli van lehetőségekkel, ha valamit megkérdőjelezünk, akkor ott utánaolvashatunk.
Felméri Péter