Ugrás a tartalomra
A nyelvelsajátítás olyan, mint bármely más biológiai funkció. A turisták és a diákok nyelvi esetlensége az az ár, amit gyermekkori nyelvi zsenialitásunkért meg kell fizetnünk, mint ahogyan a korral járó elöregedés az, amit a fiatalság életerejéért cserébe fizetünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy nyelvet megtanulni annyi, mint elsajátítani egy életformát.
Ludwig Wittgenstein
-
Gyermekkorban az ember a járást olyan magától értetődően és tudattalanul tanulja meg, mint az anyanyelvét - a golfozást ellenben felnőttként úgy, mint egy idegen nyelvet.
-
Amikor az ember sokáig van úton, sokáig hall olyan nyelvet, amelyet nem ért, sokáig használ olyan pénzt, amelynek nem tudja az értékét, sokáig jár olyan utcákon, amelyeken még sose járt, szép lassan rájön, hogy a régi énje, és mindaz, amit megtanult, nem ér semmit az új kihívásokkal szemben.
Paulo Coelho
-
A bölcsesség, melyet annyira szoktak magasztalni, voltaképp nem is egyéb, mint a lélek ifjúságának tudatos elsorvasztása. Amint növekszünk, folyton arra törekszünk, hogy mesterséges úton idézzük elő a lélek vénségét, hogy csökkentsük a lélek ösztönösségét, hogy elöldössük a lélek érzékenységét, mely különben képtelenné tenne bennünket az életre. Ezáltal elérjük, hogy csakugyan kibírjuk a különböző megpróbáltatásokat, legalábbis átvergődhetünk rajtuk. Később azonban, amikor a megpróbáltatások elmúlnak, s megint élni és élvezni szeretnénk, döbbenve vesszük észre, hogy a fáradságosan és drágán szerzett közönyt nem sikerül átváltoztatnunk mozgékonysággá és hitté. Az ideg vezetőképessége megszûnt. Tényleg megöregedtünk.
Kosztolányi Dezső
-
A tanulás kötelesség. Az olyan ember, aki tudatlan, ha tenger kincse van is, olyan, mint az egy napig élő féreg.
Gaál Mózes
-
A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
-
Fiatalon tanulunk. Időskorban megértünk.
Marie von Ebner-Eschenbach
-
Minden egyes nyelv lépcsőfokként mûködhet egy másik felé. Minél több nyelven tud valaki, annál könnyebb lesz megtanulnia egy újabb nyelvet. Ez azért van, mert a nyelvek valahogy olyanok, mint az emberek: rokon nyelvek "családjaiba" tartoznak, amelynek tagjai bizonyos tulajdonságokban hasonlítanak egymásra. A nyelvek hatnak is egymásra, és kölcsönöznek is egymástól.
Daniel Tammet
-
Az öregedés biológiai mechanizmusát egy lehasznált, ócska autó mûködéséhez tudnám hasonlítani, amely kattog, zörög, majd egyszer csak leáll. Az autó rendszeres karbantartása, a kopott alkatrészek folyamatos javítása és cseréje megakadályozhatta volna a végleges leállást. A megelőző karbantartás azonban drága mulatság, amire nem mindig jut pénz és idő, ezért aztán nem is mindig, illetve nem mindig megfelelő módon kerül rá sor. A testünk is megelőző karbantartást igényel.
Rudi Westendorp
-
Mint minden, ami az ember sajátja, a nyelv is változik, és nyelvi tisztaságra törekedni éppoly értelmetlen, mint faji tisztaságra.