Ugrás a tartalomra
A pillanatnak élni annyit jelent, mint elengedni a múltat és nem várni a jövőt. Tehát tudatosan élsz, annak tudatában, hogy minden pillanat ajándék.
Kapcsolódó idézetek
-
A pillanat megélése nem azt jelenti, hogy nem gondolunk a jövővel. Pusztán annyit jelent, hogy figyelmet szentelünk valós idejû tapasztalatainknak, s tudjuk (tudomásul vesszük), mi történik valójában.
-
Mit jelent a boldogság? Nekem azt, hogy képes vagyok megélni az adott pillanatot. Azzal, akivel vagyok. Vagy ha egyedül, hát egyedül. Ott, ahol éppen vagyok. Megélni a pillanatot azt jelenti, hogy odaajándékozom magam neki. A lényemet, az időmet. Abból adok, ami számomra fontos. Ott vagyok. Nemcsak fizikai valómmal, de lélekben is. Nem a telefonomat nézve fél szemmel, nem arra gondolva, hogy máshol mi történik, vagy hogy nyitva felejtettem-e a gázt. Onnan tudom, hogy elértem ezt az állapotot, hogy nem szeretnék máshol lenni, csak ott, ahol épp vagyok. Nem arról ábrándozom, hogy éppen hol lenne jobb.
-
Meg kell tanulnod a pillanatnak élni. A múlt már elmúlt, a jövő pedig elérhetetlen. Csak a most számít.
J. D. Barker
-
Minden pillanat egy lehetőség arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. Egyetlen pillanat örökre megváltoztathatja az életedet. (...) Ilyen pillanatok alkotják az életünk hátralévő részét, és mindegyikből a legtöbbet kell kihoznunk.
-
A tudatos jelenlét nem más, mint tudatában lenni annak, ami itt és most történik, és nem kívánni, hogy bárcsak másképp lennének a dolgok; élvezni azt, ami élvezetes, de nem akarni belekapaszkodni, ha változik (mert fog); és együtt élni azzal, ami nem kellemes, anélkül, hogy attól tartanánk, örökké így marad (mert nem fog).
-
Most éled azt az életet, melynek feladatait előzőleg nem tudtad teljesíteni. Milyen jó lenne tudni, mik ezek a feladatok. És meg is tudod, ha figyelsz. Úgy mondják: ha éber vagy. Vagy még inkább: tudatos. Tudatosság alatt nem az állandó készenlétet, nem önmagad görcsös felügyeletét értem. Tudatosság számomra az, amikor felismerem a láthatatlanul szövődő összefüggéseket; amikor érzékelem, hol a helyem a világban. Nem a múltban élek, nem is csak a mában, de nem is a jövőben. (...) Csak úgy: vagyok.
Berente Ági
-
Én sem a múltamban, sem a jövőmben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel. (...) Mivel mindig csak az a pillanat létezik, amiben éppen él az ember.
Paulo Coelho
-
Minden helyzetben élni kell. És megélni mindent, amit csak lehet. Hiszen a ma ma van, nem várhatunk a holnapra, a jövő hétre, hónapra, évre. Csak az a miénk, ami elmúlt, és amit éppen megélünk.
Csitáry-Hock Tamás
-
Maradj a jelen pillanat egyszerûségében. Fel kell hagynod a haszontalan gondokkal, a múlton való rágódással, a jövő elé sietéssel. Vagyis szabadulj meg a "már nincs" és a "még nincs" irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a "most"-ban.
Popper Péter
-
Nem a nehéz időszakok maradnak meg, hanem az, amikor jól érezted magad. Pillanatokat kell teremteni, olyanokat, amikre emlékezni fogsz, jól kell érezned magad, mert másképp semmi értelme. Az élet pillanatokról szól, azokról, amiket magaddal viszel, és azokat bizony csak úgy tudod megszerezni, ha élsz. Néha bátran, máskor meg még bátrabban.
Oravecz Nóra