Ugrás a tartalomra
A semmi ellenpólusa az élet. Ha az élet a feledést választja, valójának is vissza kell térnie a feledésbe. Csak így maradhat egyensúlyban a világ.
Kapcsolódó idézetek
-
A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
-
Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen.
-
Az értelem hiánya akadályozza az élet kiteljesedését. Sok minden, talán minden elviselhető, ha értelme van.
Carl Gustav Jung
-
Amikor úgy érzem, nem történik semmi, nem történik az élet: az a halál. Egyszerûen az életből kevesebb lesz, és akkor nyilván több lesz valami másból.
-
Az élet maga nem megoldás, az élet nem választott, meghatározott, odarendelt egzisztenciamód. Egyszerûen csak: ellentétsoros vágyak és erők, kis ellentmondások sora, melyek - adott körülmények szerint - valami ocsmány véletlen jegyében vezetnek valahová, netán épp sehova sem.
Antonin Artaud
-
A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szivem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyûbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.
Lator László
-
A halál nem az élet ellentéte. Az életnek nincs ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök.
Eckhart Tolle
-
Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla.
-
A szerelem minden - hozzá képest minden más semmi. Ezért annak, aki szeret, minden elvesztette jelentőségét - leveti jelmezeit a szív, s csak a szeretetben találja meg az élet esszenciáját.
Sören Kierkegaard
-
Az életben semmi sem állandó. Sem a rossz, sem a jó. Ha ezt elfogadjuk, sokkal könnyebben verekedjük át magunkat a rossz dolgokon és sokkal inkább megbecsüljük a jó pillanatokat.