Ugrás a tartalomra
A sikeres emberek egymás után kezdenek bele az újabb projektekbe. Nemcsak azt számolgatják, hogy mennyit nyertek már, hanem ismét megveszik azt a lottószelvényt.
Kapcsolódó idézetek
-
A sikeres emberek előbb boldogok, és csak utána van sok pénzük. Õk ugyanis már akkor is azzal foglalkoznak, amit szeretnek, amikor még csórók - és ez boldoggá is teszi őket. Így egyre jobbak és jobbak abban, amit szeretnek csinálni, és persze ezáltal egyre több pénzt is keresnek vele.
-
Azok az emberek, akiknek minden sikerül, nem feltétlenül okosabbak. Egyszerûen csak jobban átlátják a helyzetüket, és nem félnek kihasználni a lehetőségeiket. A győztesek már rég akcióba lendültek, amikor az ellenfeleik még csak az ajánlatot fontolgatják.
-
Úgy tûnik, a siker összefonódik a cselekvéssel. A sikeres emberek folyton mozgásban vannak. Követnek el hibákat, de nem adják fel.
Conrad Hilton
-
Az ember jön, az ember megy, elkezd és bevégez, próbálkozik és veszít, aztán később esetleg újra próbálkozik, ismét nekivág, és akkor nyer.
-
A siker önmagát gerjeszti, és folyamatosan nő a mértéke. Vagyis akinek egyszer sikerült, annak újra sikerülni fog. És újra. És újra.
Barabási Albert-László
-
A sikeres emberek jobb kérdéseket tesznek fel, és ennek eredményeként jobb válaszokat is kapnak.
Tony Robbins
-
A sikeres ember megkapja, amit akar.
A boldog ember örül annak, amit kap.
H. Jackson Brown
-
Akárcsak az emberek, a siker is különféle arcot ölthet.
-
A siker gyakran csak a nagy számok törvényének engedelmeskedik. Aki meg akar nyerni egy versenyt, induljon sok versenyen. Aki meg akar kapni egy állást, jelentkezzen minél több állásra. Aki főszerepet akar egy darabban, az menjen el minél több meghallgatásra. (...) Ahogy növelhetjük a lottón a nyerési esélyeinket, ha egyszerre több szelvénnyel játszunk, úgy az is biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel kapunk meg egy vágyott szerepet, ha újra és újra próbálkozunk.
Barabási Albert-László
-
A boldogságnak (...) nincs vége, mindig többet akar. Akinek van egymilliója, rögtön az ötszörösét szeretné.
Hernádi Gyula