Ugrás a tartalomra
A sikerhez kell valami beszûkültség is. Hogy ne hallják meg az ellenérveket. Hogy ne tudják, van még harmincféle másik út.
Kapcsolódó idézetek
-
A siker nem egyenes vonal. Sokkal inkább hasonlít a táncra, nyitottnak kell lenni hozzá a lehetőségekre.
Arianna Huffington
-
Tudj örülni a kis sikereknek! Ne azt nézd, milyen messze vagy még, hanem azt is, ahová már elértél!
Müller Péter
-
A valódi, őszinte út az egyetlen, amin érdemes járni. Az egyetlen, amin valódi eredményeket érhetsz el. Suskus nélkül, megalkuvás nélkül, magyarázkodás nélkül. Elvárások, megfelelési kényszer nélkül. Õszintén magaddal és másokkal.
Vida Ágnes
-
Olyan nincs, hogy a kudarcok vinnének előre, hogy engem az inspiráljon, hogy megint nem sikerült, na, majd legközelebb - ez butaság. Az embernek sikerre, pozitív visszajelzésekre van szüksége.
Kálmán Olga
-
Mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben! Látom a szemükön, hogy most azt gondolják: "én nem léptem volna ütemre", de jusson eszükbe, hogy akkor miért tapsoltak? Mindannyian igényeljük, hogy elfogadjanak, de higgyék erősen, hogy a meggyőződésük egyéni, a sajátjuk, még ha a nagy többség emiatt rossz szemmel néz is magukra, még ha a nyáj azt bégeti is: "neeem heeelyeees"! (...) Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában! Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, bárhogyan!
-
A jó matematikusok különfélék. Többféleképpen lehet mûvelni ezt a tudományt. A sikerhez is sokféle út vezet. Ami számomra a legfontosabb, hogy mindig nyitott szemmel igyekszem járni, és mindenütt keresem a kapcsolatokat.
Kollár János
-
Az élet szakaszokra oszlik. (...) Mindegyik egészen más, mint a többi, és az embernek föl kell tudnia ismerni, hogy melyik szakaszban mit várnak tőle. Ez a sikeres élet titka.
Kurt Vonnegut
-
Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon - egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.
Ralph Waldo Emerson
-
A sikerorientált embert nem lehet az útról eltéríteni. Persze kicsit a föld felett is kell járni, csak akkor mûködik a dolog.
-
Szerintem az a fontos, hogy legalább az értse, amit mond, aki mondja. Ha ő érti, az már fél siker.
Cserna-Szabó András