Ugrás a tartalomra
A szellem és anyag harcban áll egymással, de mindig a szellem emelkedik felül, és legyőzi a rothadó anyagot - a természet is csak romlás.
Kapcsolódó idézetek
-
Az anyag nem létezik. Az anyagi világ csak a szellem terméke, a szellem pedig, a szellem az életerő, amely néha ideiglenesen anyagi alakot ölt, érted, csak magára ölti. Minden körülöttünk csak tünemény.
-
A jó és a rossz között örök harc folyik világszerte. Az idők kezdetétől fogva ez a két princípium áll egymással szemben, és mindörökké harcolni is fognak egymással.
Abraham Lincoln
-
A természet élettelen erői - sziklák, jég, hó, szél és víz, örökös harcban egymással, de mégis szövetkezve az ember ellen - (...) tökéletes fölényben vannak.
Charles Darwin
-
A természet és a kultúra küzdelméből valószínûsíthetően az erősebb, a természet marad felül.
-
Minden elhalványul, minden, a test, a kő, még maguk a csillagok is. Az idő mindent elragad. Ez a világ rendje. A múlt távolodik, az emlékek fakulnak, és így maga a szellem is. Az időnek nem állhat ellen még a lélek sem.
-
Mindannyiunk lelkében megállás nélkül folyik a harc a Jó és a Rossz között. Lehet, hogy minden pillanatban összecsapnak egymással az angyalok és az ördögök. Talán évezredek óta tart a háborújuk, és egyre nagyobb területeket hódítanak el egymástól, míg végül egyikük megsemmisíti a másikat.
Paulo Coelho
-
A test átkozottul erős! A lélek az, ami gyenge, és mindig alulmarad.
-
Csak két hatalom létezik a világon: a kard és a szellem. Hosszú távon azonban a szellem mindig meghódítja a kardot.
Bonaparte Napoleon
-
A jó és a rossz örök harcban állnak érted. Csak rajtad áll, hogy melyiket hagyod győzni magadban.
Kempis Tamás
-
Az idők változnak, mi is változunk az idővel, csak a magasra törő lélek, a szellem nem változik; az egyenlően halad útján kitûzött célja felé.