Ugrás a tartalomra
A jó és a rossz között örök harc folyik világszerte. Az idők kezdetétől fogva ez a két princípium áll egymással szemben, és mindörökké harcolni is fognak egymással.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyiunk lelkében megállás nélkül folyik a harc a Jó és a Rossz között. Lehet, hogy minden pillanatban összecsapnak egymással az angyalok és az ördögök. Talán évezredek óta tart a háborújuk, és egyre nagyobb területeket hódítanak el egymástól, míg végül egyikük megsemmisíti a másikat.
Paulo Coelho
-
A jó és a rossz örök harcban állnak érted. Csak rajtad áll, hogy melyiket hagyod győzni magadban.
Kempis Tamás
-
Azt mondják, az idő felejtésre késztet, de van, ami állandó körforgásként mindig visszatér. Mint az örök küzdelem a jó és a gonosz között.
-
Ahhoz, hogy jó légy, ismerned kell a jó és a rossz közti különbséget, és törekedned a helyes választásra. Az igazi gonoszsághoz pedig az ellenkezőjére. A jó és a rossz választás kérdése.
Brandon Mull
-
A rossz mellett ott áll a jó is. Azért van jó, mert rossz is van: mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön e világra.
Kornis Mihály
-
Csak egy történetünk van. Minden regény és költemény alapja ez a bennünk zajló örök küzdelem a jó és a rossz között. És én úgy érzem, hogy a rosszat mindig újra meg újra kell nemzeni, míg a jóság, az erény halhatatlan. A bûnnek mindig új, friss, fiatal arca van, míg az erény olyan tiszteletreméltó, mint semmi más ezen a világon.
John Steinbeck
-
A világerők harca, amely a kezdetektől a világ végezetéig foglalkoztatja az emberiséget, a jó és a gonosz, a fent és a lent, a menny és a pokol, a szellem és az anyag, a tisztaság és a bûn harca, ez az örök párbaj, a zene szívében manifesztálódik, hogyan is lehetne másképp, mint hogy a fundamentumában és origójában: a hangolásban mutatkozzék meg.
-
A jók soha nem maradnak életben. Meghalnak lövészárkokban, meg kivégző osztagok előtt, meg mocskos börtönpriccseken olyan bûnökért, amiket nem követtek el. Õk mindig meghalnak. A gonoszok élnek vidáman tovább.
-
A világ mindannyiunknak ugyanaz: a jó meg a rossz, a bûn meg az ártatlanság párosan jár benne.
Oscar Wilde
-
Tény, hogy a világegyetem állandóan változik. Az egyszerûség felől halad a komplexitás felé, és mivel a gonosz mindig primitívebb a jónál, ezért aztán a világegyetem is a gonoszság felől halad a jóság felé. Örökösen.
Szergej Geraszimov