Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.

🔮 Jövőkép 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami. Feldmár András
  2. A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem. Wayne Dyer
  3. A szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más. Csitáry-Hock Tamás
  4. A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is. Feldmár András
  5. A szeretet hûséget jelent a kapcsolatban, a másikkal való együttes növekedés akarását, nem a hibák felfedezésével való azonnali elrohanást. A szeretet a szeretettet első helyre helyezi az életben és olyan cselekedetet eredményez, amely mindig a legjobbat ajánlja fel a másiknak. A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk.
  6. A szeretet elsősorban úgy indul el az emberben, hogy én szeretnék adni a másiknak valami jót, szépet, de a folytatás, vagyis a kapcsolat egy kölcsönös, oda-vissza ható energiaáramlás. Az adás és a kapás öröme.
  7. A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszûnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerûbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van. Popper Péter
  8. A szeretet nemcsak lemond önmagáról, azaz számos önös kívánsága kielégítéséről, nem elégszik meg a másik személynek való nemes odaadással sem; hanem azt is szeretné, ha elfogadnák és viszonoznák. Különben nem talál el oda, ahová igyekszik: a másik szívébe. Joseph Kentenich
  9. A szeretetet úgy élem meg, hogy én is vágyom rá, és segítek, ahol tudok. Nem szabad a jószívûségünket egymástól megtagadni! Jó, ha az ember szereti társát, még akkor is, ha haragszik rá. Tudni kell megbocsátani. Reményik László
  10. A szeretet teljes mértékben ad. Mindent adni akar, amije csak van; ha igazi szeretet, akkor semmit sem tart vissza. Chuck Spezzano
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat