Ugrás a tartalomra
A szeretet azt is magában foglalja, hogy másvalaki számára szeretnél jelenteni valamit.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet azt jelenti, hogy szakadatlanul kitalálunk valamit a másik ember számára.
-
A szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más.
Csitáry-Hock Tamás
-
A szerelem azt jelenti, hogy boldognak akarjuk tudni a másik felet, még akkor is, ha az illető nem lehet a miénk.
-
A szeretet azt jelenti, hogy az ember azt is elfogadja, amit nem ért.
-
A szeretet az az állapot, amelyben egy másik ember boldogsága elengedhetetlen a saját boldogságodhoz.
Robert Anson Heinlein
-
A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.
Ruttkai Éva
-
A szerelem azt jelenti, akarom, hogy legyél.
Bodil Malmsten
-
A szeretet hûséget jelent a kapcsolatban, a másikkal való együttes növekedés akarását, nem a hibák felfedezésével való azonnali elrohanást. A szeretet a szeretettet első helyre helyezi az életben és olyan cselekedetet eredményez, amely mindig a legjobbat ajánlja fel a másiknak. A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk.
-
Valakitől szeretetet elfogadni annyit jelent, mint megerősíteni őt élete értelmében.
Simon András
-
A szeretet több, mint egy érzés, így többet kell tartalmaznia egy érzésnél: magát az embert.