Ugrás a tartalomra
A színház szakrális hely, ugyanúgy, mint a templom. Egy színész pontosan ugyanazt a munkát végzi, amit egy pap. Abban az esetben persze, ha hiszünk a színész valódi feladatában.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás (...) a színházban ritkán van jelen, a színészet kicsit ateista szakma. Vannak közöttünk, akik vallásosak és hisznek, de egy színésznek azért alapvetően mindent és mindenkit meg kell kérdőjeleznie. Mindegyik vallásnak vannak bizonyos kitételei, amiket, ha valaki hisz, maradéktalanul elfogad, ezek pedig megkérdőjelezhetetlenné válnak saját személyiségén belül. Márpedig a színház mindent meg akar cincálni, ízekre szedni és kiforgatni önmagából. Az a dolga, hogy vitatkozzon, kérdéseket tegyen fel, újravizsgáljon, fölforgasson.
Nagy Ervin
-
A színház óriási igénybevétel, olyan, mint egy gyár, ahol az ember aláveti magát mindennek. Részese egy rendszernek, egy alkalmazott, annak minden jó és kevésbé jó hozadékával. Ez nagyon nagy áldozatokkal is jár, de egyben sokat is ad.
Kamarás Iván
-
A színház ma Magyarországon azt a helyet jelenti, ahol jobb vagy rosszabb alkotók létrehoznak mûveket, és várják, hogy megnézzék azt emberek. Természetesen van kivétel, de túlnyomórészt erről beszélhetünk. Szerintem a színház ennél jóval több kell, hogy legyen. A színház ennél jóval több.
-
A papok valamely emberfölötti világ színészei, amelyet igyekeznek érzékelhetővé tenni, akár eszményekről, istenekről vagy megváltókról van szó: ebben áll hivatásuk, erre szolgálnak ösztöneik; a legmesszebbmenő hasonlatosságra is képesek azért, hogy minden a lehető leghihetőbb legyen; színész-okosságuk mindenekelőtt a jó lelkiismeret birtoklását célozza, mert csak ennek segítségével lehetséges igazán a meggyőzés.
Friedrich Nietzsche
-
A színház olyan értéket képvisel, mint egy iskola, hiszen nemzedékek nőnek fel benne, akik később színházbarátok lesznek. Ez nem csak azt jelenti, hogy előadást néznek, hanem azt, hogy kulturált emberekké válnak.
-
A színháznak meg kellene maradni Thália templomának, ahol az emóció, az érzelmek és a lélek viszi a prímet, nem pedig a hideg, tiszta ész és logika. Élesen le kellene választani a kettőt.
Andorai Péter
-
A színház csodálatos templom, amelynek láthatatlan Istene a saját lelkünk; azt imádjuk a szavak lüktető mámorában, a színek jóleső harmóniájában, a drága női testekből fölszálló, édes illatok tömjénözönében.
Oláh Gábor
-
A színház mindig a társadalom tükre, fontos véleményt alkotnunk. Nem az a feladatunk, hogy nyíltan politizáljunk, hanem az, hogy a színház eszközeivel mutassuk meg, mit gondolunk a jelenről.
-
A színház szerintem egy olyan fórum, ahol mindenki érti egymást. Egy nyelven beszélünk, a színház nyelvét használjuk.
-
A színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek.
Pelsőczy Réka