Ugrás a tartalomra
A szomszédság elsődleges társadalmi térnek számít a nőknél, és szocializációs terepnek a gyermekeknél.
Kapcsolódó idézetek
-
Főként a szegényebb lakónegyedekben élők szomszédsági kapcsolatait jellemzi az, hogy szolidárisak, támogatást és biztonságérzetet nyújtanak egymásnak, a szomszédságban szereznek barátokat.
-
Ahogyan van testi uterusz, amelynek bölcsőjében a magzat fejlődik, úgy van szociális is, ez pedig elsősorban a család.
Bagdy Emőke
-
A gyerekek számára az első kapcsolat a legfontosabb, ez pedig az anya-csecsemő kapcsolat. Ez az az alap, amire a gyerek minden egyes jövőbeli kapcsolata ráépül. Az ember az identitását az anyjától kapja, ő a "tükre".
Laurel Braitman
-
A társadalom a nőktől függ.
Voltaire
-
A nők az egy nemhez tartozás alapján szolidárisak, és ez a szolidaritás átlépi még az osztály- vagy kasztkorlátokat is.
Frank Herbert
-
Végül is erről szól az anyaság: hogy a gyerek lesz az első.
-
Egy családnál a közös jövő a legfontosabb.
-
A fizikai környezetből sok mindenre lehet következtetni a társadalmi életet illetően.
-
A nők kétségbeesetten próbálkoznak építkezni a romokon, próbálják rendbe hozni a kisiklott, egyre boldogtalanabbá váló kapcsolatot. Hiszen kislány korukban a nők is sok mindent megtanulnak magukról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelik őket, hogy elhiggyék: a legfőbb, esetleg egyetlen céljuk a nagy Õ-re várni, majd jó feleséggé és anyává válni, és megfelelni mások elvárásainak. A női szerepmodellek értelmében feladatuk boldoggá tenni a férjüket, családjukat, és ha valami miatt megromlik a kapcsolat, az ő dolguk, hogy megpróbálják rendbe hozni.
-
A társadalom legelső köteléke a házasság.
Elizabeth M. Gilbert