Ugrás a tartalomra
A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet.
Kapcsolódó idézetek
-
El tudja képzelni, milyen érzés, amikor valaki leülteti és közli, hogy meghal? Milyen súlya lehet annak, hogy ketyeg bent az óra? Egy pillanat, és összeomlik a világ. Ugyanazt a dolgot másképp látja, másképp érzékeli. Minden fontossá válik. Egy pohár víz vagy akár egy séta a parkban. Az óra ketyeg (...). A többségnek megvan az az öröme, hogy nem tudja, mikor áll le. Az iróniája éppen abban áll, hogy ezért nem tudnak igazi életet élni. Ezért van, hogy megisszák azt a pohár vizet, de az ízét nem érzik.
-
Mindenkinek megvan a maga élete. Valakinek jó, valakinek rossz. Születésétől fogva rá van szabva. Vigyáz rá az ember. Igyekszik megőrizni, minél több emlékkel megtölteni. Minden, ami csak történik vele, minden, amit megtanul, ebbe az életbe csatornázódik. Az ember nem is gondol bele, mennyire törékeny is mindez.
Eduardo Sacheri
-
Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni.
Matthieu Ricard
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
Az élet törékeny, amint az öröm is. Minden pillanat elmúlik, soha vissza nem hozható. A fogyó idő teszi értékessé perceinket.
-
Mikor az ember fiatal, van egy elképzelése arról, milyen lesz majd idősebb korában. Hogy többé nem érez majd félelmet, és mindig tudni fogja, hogyan cselekedjen helyesen. (...) Aztán annyi idős lesz, amennyi én vagyok most, és rájön, hogy néhány értékes leckétől eltekintve ugyanúgy fél, és továbbra is rengeteg hibát elkövet. Végül is, mindannyian emberek vagyunk.
-
Szeretném, ha megvizsgálnák, milyen az idő. Születésünk percétől kezdve sodródunk vele. Jelezzük és megmérhetjük, de nem uraljuk. Nem tudjuk se gyorsítani, se lassítani. Vagy mégis? Mindannyian éreztük, hogy egy szép pillanat túl gyorsan vált semmivé, nemde? És bárcsak hosszabbra nyúlhatna! Vagy, hogy ragad a perc egy rossz napon, és bárcsak gyorsabb ütemre sarkallhatnánk...
-
Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk.
Agatha Christie
-
Születésünktől fogva elkezdünk rohanni. Egyik láb a másik elé és minden lehetséges. Természetesen mindez hülyeség. Az igazság az, hogy a fejlődéstől a forradalomig a dolgok nem változnak fokozatosan, hirtelen nagy lépésekben változnak. (...) Az élet egy folyamatos sorban állás, várakozva a következő nagy ugrásra.
-
Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis az idő végül elfogy, és az ember a szíve mélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?
Cecelia Ahern