Ugrás a tartalomra
A tapasztalás szó hivalkodó. A tapasztalás nem tapasztalati. Nem mi próbáljuk ki a tapasztalást. Kiálljuk. Inkább türelem, mintsem tapasztalás. Tûrünk - vagy inkább senyvedünk. Gyakorlati haszon: a tapasztalás végén nem bölcsek leszünk, hanem járatosak. De miben?
Kapcsolódó idézetek
-
A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit kezdünk a velünk történtekkel. A tapasztalat - képesség az élet eseményeinek kezelésére, nem pedig maguk az események.
Aldous Huxley
-
A nyelv nem tudomány, a szó, beszéd nem bölcsesség. Kulcsa a tudományoknak, út, mód, eszköz a bölcselkedésre. Örömestebb tanuljuk a nyelvet együtt a dologgal; mélyebben benyomódnak a jelek a jelentett ideákkal emlékezetünkben.
Kármán József
-
Kockázatos dolog megpróbálni. De az embernek vállalnia kell a kockázatot. A tapasztalat sok mindenre megtanítana. Csak az a baj, hogy a mások tapasztalata nem elég hozzá.
Agatha Christie
-
A szó önmagában véve kevesebb, mint a gondolat, a gondolat pedig kevesebb, mint a tapasztalás. A szó már meg van szûrve, s abból, ami benne lecsapódik, már hiányzik a legjava.
-
Gyakran összetévesztjük a tapasztalatot a tanulással. A tapasztalat önmegismeréshez vezet, bölcsességet, az élet megbecsülését adja. De hogy ebből tanulunk-e, az a következő akadálynál fog kiderülni.
-
A tapasztalás, mely arra tanít, hogy minden túlzás, hazugság és tisztátalan szándék csalódáshoz, csömörhöz, megaláztatáshoz és betegséghez vezet, nem óv meg attól, hogy e kísértések áldozatai legyünk. Csak a jellemünkhöz való hûség óvhat meg a bukástól, nem pedig tapasztalataink.
Márai Sándor
-
A tudományos érvek mögött valamilyen gyakorlati tény, tapasztalat, megfigyelés, kísérlet kell álljon. Gyakorlati bizonyíték nélkül a filozófia nem egyéb, mint az emberi elme sikamlós és csapodár szórakozása.
Csányi Vilmos
-
A megvilágosodás inkább nem tudás, mint tudás; inkább nem tanulás, mint tanulás. Egy második, egy választott naivitás anélkül, hogy teljesen megfeledkeznénk az időközben megismert ellentmondásokról és összetettségről. Inkább megadás, mint következtetés, inkább bizalom, mint szervezés, de leginkább kegyelem. Semmilyen ismert program, szertartás vagy erkölcsi gyakorlat segítségével nem juttathatjuk el magunkat a megvilágosodáshoz.
Richard Rohr
-
A gondolkodás (...) vigasztaló dolog, ami jót tesz az embernek, és segít élnie. De nem minden gondolkodás! Ó, nem, akad olyan gondolkodás, amely gyötrelem és téboly. Akad olyan gondolkodás, amely fájdalmasan vájkál a megmásíthatatlanban, és semmi egyéb nem származik belőle, mint undor, félelem és életuntság.
Hermann Hesse
-
A közmondások olyan rövid, velős mondások, melyeket bölcs eleink a tapasztalásból és a gondolkozásból merítettek; az olyan közmondás, amit nem a maga helyén alkalmaznak, inkább ostobaság, mint velős mondás.
Miguel de Cervantes