Ugrás a tartalomra
A társadalmak természetesen bölcsen óhajtanak eljárni, amikor azt kell eldönteniük, hogy milyen technológiákat - azaz a természettudomány miféle alkalmazásait - kell fejleszteni és milyeneket nem. De ha nem pénzelik az alapkutatást, ha nem támogatják a tudás önmagáért való gyarapítását, akkor veszedelmesen korlátozottá válnak a választási lehetőségeink.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha a tudományt zárt birodalomnak tekintjük, amely túlságosan elvont és bonyolult ahhoz, hogy az átlagember megérthesse, akkor a helytelen alkalmazás veszélyei nagyobbak. Ha viszont a széles közvélemény érdeklődik a tudományok iránt és törődik az eredményekkel - ha a természettudomány szépségét és társadalmi következményeit is sokkal gyakrabban tárgyaljuk az iskolákban éppúgy, mint a médiában vagy éppen az ebédlőasztalnál -, akkor sokkal kedvezőbbek lesznek az esélyeink, hogy megtudjuk, milyen valójában a világunk. Ezzel együtt a siker reményében próbálkozhatunk, hogy a magunk javára jobbá tegyük.
Carl Sagan
-
Nem éri túl nagy veszteség a társadalmat, ha lemond (...) a zavaros hátterû, tudomány által nem elfogadott dolgokról. Még akkor is, ha előfordul, hogy a tudomány is téved. Előfordulhat tízezer közül egyszer, hogy olyanról mondjuk, hogy hülyeség, amiről aztán kiderül, hogy nem az. Ha megnyitnánk a határokat, és mindenki ötletét elkezdenénk tudományosan vizsgálni, akkor le kéne állni a hagyományos tudománnyal, és csak ezekkel foglalkozni. Ez ráfordítás-haszon alapon mûködik, mint annyi minden a társadalomban.
Csányi Vilmos
-
Rossz szülők lennénk, ha nem érdekelne bennünket, mi történik gyermekeinkkel felnőttkorukban, még akkor is, ha esetleg csak kevéssé tudjuk befolyásolni őket. Hasonlóképpen, a tudósok számára sem lehet közömbös, milyen következményekkel járnak ötleteik, alkotásaik. Meg kell próbálniuk elősegíteni a társadalom számára előnyös - kereskedelmi vagy egyéb - alkalmazásokat. Amennyire tudnak, ellent kell állniuk munkájuk kétes értékû vagy fenyegető alkalmazásainak, és szükség esetén figyelmeztetniük kell erre a veszélyre a politikusokat. Ha az eredményeik etikai szempontból érzékeny problémákat vetnek fel - amint az gyakran és erőteljesen meg fog történni -, akkor a nyilvánossághoz kell fordulniuk, miközben rá kell jönniük, hogy szûkebb szakterületükön kívül nincs különleges felhatalmazásuk.
Martin Rees
-
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.
Stephen Hawking
-
Sajnos a tudomány eredményeit a társadalom sokszor tévesen értelmezi vagy használja fel. Ezért nem a tudományt, hanem a gátlástalan alkalmazást kell elítélnünk.
-
A tudomány szisztematikus módszer a világ összefüggéseit leíró általánosítások megalkotására és vizsgálatára. Tisztán intellektuális játékként is létezhet, amely sem jó, sem rossz hatást nem gyakorol az emberek gyakorlati életére; az ókori Görögországban többé-kevésbé így volt. A technika viszont a tudományos eredmények felhasználása a mindennapi élet céljaira, és ez a felhasználás lehet bölcs vagy esztelen, hasznos vagy káros. Azok, akik a technikai döntésekért felelősek, igen gyakran nem tudósok, és keveset tudnak a tudományról, de hajlandóak kiszolgálni az alantas emberi mohóságot a közvetlen, rövid távú előnyökért - és a közvetlen haszonért.
Isaac Asimov
-
Milyen ironikus, hogy minél jobban fejlődik az emberiség, minél nagyobb lesz a tudományban vetett hite, minél nagyobb hatalmat szerez a világ felett, annál valószínûtlenebb, hogy felfedeznek bennünket. Azonban amint a természetfelettivel kapcsolatos hitetlenségük megszabadít bennünket gátlásainktól, technológiájuk elég erős lesz ahhoz, hogy ha akarják, akár fenyegetést is jelenthetnek ránk nézve, sőt, néhányunkat meg is semmisíthetik.
Stephenie Meyer
-
A modern tudomány kínálta elkápráztató lehetőségek ellenére nyitottságunkat konok kétkedéssel kell fékezni. Sok izgalmas lehetőségről egyszerûen kiderül, hogy helytelen. Az új lehetőségek iránti nyitottságra és a kemény kérdések megfogalmazásának akarására egyaránt szükség van a tudomány előrehaladásához.
Carl Sagan
-
Sokunk naiv álma az, hogy a technológia mindig a jó erőket szolgálja majd. Ne álljunk meg, folytassuk, amilyen gyorsan csak lehet, ne figyeljünk oda következményekre. Ez nem választási lehetőség. Meg tudjuk csinálni. Ha megvan, el kell fogadnunk néhány kellemetlen velejáróját is, és mintegy önmagunkkal kell fegyverkezési versenybe szállni: ha akarjuk a hatalmat, korlátoznunk kell, és jobb, ha kitaláljuk, hogyan korlátozhatjuk.
Chris Anderson
-
A mesterséges intelligencia bármiféle fejlődésénél sokkal félelmetesebb az, hogy időről időre olyan természetes intelligenciákat ültetünk a saját fejünkre, amelyek lopnak, csalnak, átvernek. Méghozzá ezt demokratikus választások útján tesszük, saját jószántunkból. Talán ezért érdemes mégiscsak foglalkoznunk azzal, hogy mi történhet, ha a mesterséges intelligenciákról kiderül, hogy valójában ártanak nekünk, rossz szándékúak, ellenünk dolgoznak. (...) Valójában klasszikus politikai filozófiai fogalmakról, a fékekről és ellensúlyokról beszélek; csak így talán jobban érthető, miért kell a hatalmat, a legjobb indulatú, legintelligensebb hatalmat is keményen korlátozni, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes intelligenciák gyakorolják.
Mérő László