Ugrás a tartalomra
A tehetség ott rejlik mindenkiben. Van, akiből megfejthetetlen okokból kitör, van, akiből ki kell piszkálni, van, akiben soha nem nyilvánul meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden emberben van tehetség, nincs olyan gyerek, akiben ne szunnyadna ennek valamilyen fajtája. A tehetség megvalósulásának választóvize, hogy az alany és a vele foglalkozók összmunkája felszínre hozza ezt vagy sem.
Czeizel Endre
-
A velünk született tehetség egy plusz adottság. De ha nem teszünk érte semmit, nyomába sem érünk azoknak, akik adottság nélkül is hajtanak. Mindig van hová fejlődni, és mindenkinek kell a gyakorlás, akármennyire tehetséges is.
Kollár Betti
-
Mindenütt találni tehetségeket. A kérdés az, miként adjunk lehetőséget ennek kifejezésére és kibontakoztatására.
Garri Kaszparov
-
A tehetségekkel szemben sohasem lehetünk tisztában: az egyik kezdetben semmit sem ígér és csak később bontakozik ki, izmosodik meg, míg a másik a legszebb reményekre jogosít, és aztán cserben hagy.
-
A világ hemzseg a tehetségektől. Mindenki tehetséges valamiben. De ha valakinek van mondanivalója, és azt át tudja adni az embereknek úgy, hogy azok oda is figyeljenek rá, az egészen más történet.
-
Mindenkiben van született tehetség, de csak kevesekben van elegendő szorgalom, kitartás és energia, és az emberbe nehéz is e tulajdonságokat belénevelni, hogy tényleg komoly tehetség legyen, vagyis azzá legyen, ami: mûvekben és tettekben valósuljon meg.
Friedrich Nietzsche
-
Sok-sok olyan embert ismertem, aki tehetségesnek képzelte magát. Jómagam is ilyen voltam, de az igazi tehetség az egy teljesen más dolog. Nem tudom, honnan származik vagy miből ered, de ez az élet egyik nagy rejtélye, amely kiemel az átlagosság posványából. Mégis vannak olyanok, akik a tehetségükkel nem kezdenek semmit. Ez annyira dühítő! Szóval a lényeg az, hogy ne tékozold el.
-
Nemétől függetlenül minden gyerek a tehetségek sokaságával születik. Az embereknek sok csodálatos dologhoz van tehetségük, de ritkán élünk annyi ideig, hogy mindet kibontakoztassuk. Valamennyiünkben ott él az énekes, a táncos, a mûvész, a gyógyító, a tanító, a vezető, a bohóc, a mesélő és így tovább. Lehet, hogy nem hisszük el, lehet, hogy egy része nem érdekel bennünket, de az nem csökkenti a tehetséget. Mindössze arról van szó, hogy nem ismerjük el vagy nem tiszteljük önmagunknak azt a részét.
-
A világon mindenki tehetséges valamiben, és a kérdés csak az, van-e türelme addig keresgélni, amíg kiderül számára, hogy miben emelkedik ki az átlagból.
-
Ahhoz, hogy egy tehetség kibontakozzék, nagyon sok minden szükséges. A napi politika, a közállapotok, a különféle szempontok megakadályozhatják a legzseniálisabb tehetség érvényesülését is.
Berkesi András