Ugrás a tartalomra
A természetnek ugyanúgy részei a felbontó folyamatok, mint a felépítő folyamatok. Csak hogyha a teljes egységgel találkozunk, akkor válhatunk mi is a teljes univerzum részévé.
Kapcsolódó idézetek
-
Az a lényeges, hogy fölfedezzük a természetben a magunk természetét. Vagy fordítva: a magunk természetében a természet természetét. Nagy erőforrásokra bukkanunk ugyanis e fölfedezéssel, hiszen a természet nemcsak létében, de minden változásában örök.
Elekes Ferenc
-
Nem csak a természet része vagyunk. Szorosan összefonódunk a családi, szociális és kulturális környezetünkkel is.
Jostein Gaarder
-
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk.
Kollár-Klemencz László
-
Mindent alkot a természet, vagy nőttet, erősít,
S melybe megint minden feloszolva beolvad.
Titus Lucretius Carus
-
A természet nem adja meg egykönnyen magát, és hiába igyekszik az ember kiirtani; csak részleges győzelmet arathat. A természet az ember eltûnésével visszaveszi, ami az övé.
-
Mind összetartozunk; egymáshoz biológiailag. A Földhöz kémiailag. Az Univerzumban minden máshoz atomilag.
Neil deGrasse Tyson
-
A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
Szent-Györgyi Albert
-
A környezetnek, a természetnek mi is ugyanolyan szerves részei vagyunk, mint bármilyen más faj. Nem vagyunk, és nem is tudunk függetlenek lenni tőle, akármennyire is igyekszünk így tenni, vagy legalábbis ezt hinni. A mi életben maradásunk függ a bolygó élhető környezetétől, nem pedig a bolygó fennmaradása tőlünk.
-
Az ember eleve a természet része, még akkor is, ha megkülönbözteti magát tőle azért, hogy kihasználhassa.
Arnold J. Toynbee
-
Az ember és a természet felbonthatatlanul összekapcsolódik és közös végzethez van kötve.
Paramahansza Jogananda