A test, a test. Ragaszkodunk hozzá, mint ő mihozzánk. Mért ragaszkodunk ahhoz, ami fáj? Mert a fájdalom is: élet. Virág a fájvirág is. Mégis nehéz a válás önmagunktól. Vagy éppen emiatt.

Kapcsolódó idézetek

1. A fájdalom szeret bennünket, és ragaszkodik hozzánk. Ha az ember el akarja viselni az életet, szeretnie kell a fájdalmat. Anatole France
2. A gyásznak, éppúgy, mint a szerelemnek, test kell. Legalábbis kezdetben, különben elszakad az ember a valóságtól. Istók Anna
3. Az élet maga a fájdalom. Születés, munka, elválás, öregkor, betegség, halál... hogyan keletkezik a fájdalom? A dolgokhoz való ragaszkodással. Sóvárgással, kapzsisággal. Gyûlölet és elvakultság által. Tolvaly Ferenc
4. Talán ez is hozzátartozik az élethez. Tudjuk, hogy eljön a vég, de azért tovább élünk. Így van ez a szerelemmel is, tudjuk, hogy vége lesz, az élet azonban mégis ragyogónak tûnik. Genki Kawamura
5. Néha jobban szenvedünk az érzelmektől, mint a testi fájdalomtól, ezért szánunk olyan sok időt arra, hogy eltemessük őket, vagy legalább elmeneküljünk előlük. Egyszer csak kialakulnak, és túszul ejtenek bennünket, amíg úgy nem döntenek, hogy odébbállnak. Ruby Wax
6. Felvetődik a kérdés hogy minek van testünk egyáltalán, miért nem tudunk lélekként szabadon élni és kommunikálni. Bizonyára tudnánk, de akkor nem lenne mit cselekedni. A test biztosít a léleknek valamit, amit gondoznia és használnia kell.
7. A fájdalom az élet ára. Ahogy a szerelemnél is. Innen tudjuk, hogy élünk.
8. A szeretet önmagában még nem elég. Harcolnod kell, hogy megvédd. Kötődünk személyekhez és tárgyakhoz, amik összetörhetik a szívünket, de ez része annak, hogy élünk.
9. Az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derût és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él. Müller Péter
10. Testünk a fájdalom és a kéj keresztjére ha nem is feszítve van, de ott üldögél, vagy inkább ott kuporog, igen, gátlásosan vacogva ott kuporog. A fájdalomról, ha már elmúlt, könnyen és szívesen beszélünk, abban az oktalan reményben, hogy nem jön többé. A kéjről, ha már elmúlt, hol szívesen, hol kevésbé szívesen, de mindig nehezen és nehézkesen, abban a félelemteli reményben, hogy majd újra jő, és soha el nem hagy bennünket. Esterházy Péter