Tolvaly Ferenc

Ha sietek, csak annyi történik, hogy eljutok valahová. Ha kimért léptekkel megyek, tartalommal telik meg az idő.

Száguldó gondolataim megtorpannak. Tanácstalanul egy helyben állnak. Olyan érzésem támad, mint amikor elhajtok valami mellett, és később ugyan nem tudom, hogy mit láttam szemem sarkából, de érzem, hogy fontos.

Nincs nagyobb akadálya az isteni kegyelemnek, mint az idő. És nemcsak az idő, hanem az ideiglenesség is. Nem csupán a dolgok mulandósága, de az érzelmeké, és nem csupán az érzelmek mulandósága, hanem az idő mocska és bûze.

Az élet maga a fájdalom. Születés, munka, elválás, öregkor, betegség, halál... hogyan keletkezik a fájdalom? A dolgokhoz való ragaszkodással. Sóvárgással, kapzsisággal. Gyûlölet és elvakultság által.

A tudás előfeltétele az erkölcsös magatartásnak.

Ha egyetlen célt követsz, mindennél fontosabb, hogy az útra figyelj. Mert az út tanít meg arra, hogyan érj célba. Ha odafigyelsz, minden lépéssel gazdagabb leszel. (...) Az úttól függ, hogy sikerül-e elérni céljainkat. Az út, amit választunk, és az, hogy hogyan járjuk. Azt kell keresni, amit mindennapjaink elfelednek.

Ha nincs kapcsolatban az ember a napi eseményekkel, már fél év alatt elveszti a kontaktust egykori valóságával.

Õszintén meg kell vizsgálnod, mire van valójában szükséged, melyek az igazi vágyaid. Vagy hagyod, hogy a társadalmi elvárások hajszoljanak, és azoknak akarsz megfelelni.

Csak akkor lesz erőd, hogy a szándékaidat megvalósítsd, ha tisztában vagy önmagaddal.