Ugrás a tartalomra
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyûlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések.
Kapcsolódó idézetek
-
A testnek érzetei vannak, a léleknek vágyai, az értelemnek elvei.
Marcus Aurelius
-
Milyen félelmesen kiderül minden az első együttlét után! A test, a szenvedély végzetes dolgaiban éppen olyan kevéssé lehet csalni, mint a lélek végzetes dolgaiban.
Márai Sándor
-
Ne nagyon felejtsük rajta a szemünket a felebarátunk feleségén, ha megannyira ingerli is a szépsége az érzékeinket! A paráznaság fölöttébb zabolátlan eszme. A házasságtörés a mások gyönyörére való kíváncsiság.
Victor Hugo
-
Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.
Friedrich Schiller
-
A test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
Biblia
-
Mellemen érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt szerelmes tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga.
Vavyan Fable
-
Az utálkozás, az ellenérzések, az irónia és a közöny, a leereszkedő hozzáállás, a sajnálat, a türelmetlenség - és még sorolhatnám - a dualitáshoz tartoznak, szétszakadást, idegenséget eredményeznek, eggyé válást nem. Az eggyé válás: maga a szeretet.
Ara Rauch
-
Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.
Vavyan Fable
-
Sajnos mi sem általánosabb, mint hogy a bujálkodás kiöli az ember szívéből a szánalmat; hatása rendszerint eldurvító; talán a lélek fásul el az érzékek örökös tobzódásától, talán az idegek rendszere tompul el a sok durva behatástól, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a megrögzött paráznák vajmi ritkán könyörületes szívûek.
Donatien Alphonse Francois de Sade
-
Az ember csupa diszharmónia és harmónia. A nagy vonzásnak könnyû lenne a lélek békéjét, az ellentétek elcsitulását, vagyis a harmóniát neveznem, ám tény, hogy a diszharmónia, a belső békétlenség, az elégedetlenség, a meg nem felelés, önmagamnak vagy másoknak, sokkal inkább sarkalló, előrevivő erő.