Ugrás a tartalomra
A történelemben, ha valaki idő előtt mondta, hogy a Föld gömbölyû, ezért akár el is égették. De, ha 100 évvel később mondta ugyanezt, már büntetlenül megúszta.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt mondják, hogy a Föld gömbölyû. Ezt persze nem kell elhinned, ha nem akarod.
-
Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
-
Az emberek gondolkodása egyszerû: egy igazság sokkal igazabb akkor, ha egy ezer évvel ezelőtti gondolkodó is kimondta már.
-
Az emberek úgy viselkednek, mintha az élet valami szép ajándék lenne, és teljesen elfeledkeznek arról a tényről, hogy a fent nevezett létezés egy bő 13,7 milliárd évvel ezelőtti abszolút véletlennek köszönhető, illetve annak következménye. Nem akarok ünneprontó lenni, vagy ilyesmi, de mindannyiunk csak korlátozott számú kört tehet meg ezen a gömbkörhintán a Nap körül, aztán feldobjuk a talpunkat, és kénytelen-kelletlen ugyanabban a végtelen pokolban találjuk magunkat.
Laura Steven
-
Mi az idő természete? Vége lesz-e valaha? Vissza tudunk-e menni az időben? Néha ezekre a válasz olyan nyilvánvaló, mint hogy a Föld a Nap körül kering, vagy olyan nevetséges, mint egy teknősökből épült torony. Csak az idő - bármi legyen is az - a megmondhatója.
-
Visszamenőleg semmit sem lehet korrigálni, fölösleges éppen neked mondanom. Amit már jóvá kell tenni vagy tétetni, az egyszer már mindenképpen megtörtént, praeteritum perfectum, és ami megtörtént, nyomot is hagy. Ha valaki összeégeti magát, hiába plasztikázzák elfogadhatóvá a küllemét, mindig viszolyogni fog a tûztől, de tán még a melegtől is.
Szilvási Lajos
-
Ha egy bûn büntetlenül marad, a világ kizökken. Ha a bosszú elmarad, az egek szégyenkezve néznek le ránk. Nekünk is meg kell halnunk, hogy a bosszú köre bezáruljon. Így adunk hírt a bátorságunkról, hogy a világ megtudja, hogy kik voltunk és mit tettünk. (...) Egyikünk sem tudja, hogy meddig fog élni, mikor jön el az ő ideje. De hamarosan csak ennyi marad rövid életünkből, a büszkeség, mit gyerekeink éreznek, mikor kiejtik nevünket.
-
Az ember alkotta törvények önkényesek, mulandóak. Ami teljesen törvényes volt tegnap, hirtelen bûntetté válik ma, valami elnöki toll aláírása miatt. Az Isten törvényei azonban kőbe vannak vésve. Nem változnak. És mikor megszeged Isten törvényét, nem börtönbe jutsz, hanem a pokolba.
-
Ha az ember egy bizonyos hitben élte le az életét, eléggé földhöz vágná, ha kiderülne az ellenkezője.
-
Mi az idő? (...) Mióta világ a világ, ezt a legbölcsebb bölcsek sem tudták megmondani. Csak azt, hogy tőlünk függetlenül létezik, halad, visszafordíthatatlan... és jól kell gazdálkodni vele.