Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A történészek még az íróknál is aljasabbak, mert az írói hazugság bocsánatos bûn, a történészek viszont tudománynak álcázzák a hazugságot.

🤲 Elfogadás 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A történelem, ahogyan ma ismerjük, túl gyakran nagyon is pontatlan tudomány, de annyira, hogy tény helyett többnyire képzelgés, bemutatás helyett többnyire feltevés. Harry Harrison
  2. Rossz írónak lenni könnyû. De a legrosszabb írónak lenni már majdnem dicsőség. Kosztolányi Dezső
  3. Ami megtörtént, azon az Isten sem tud változtatni, csak a történészek. Buzgólkodnak is szorgosan, a politikai megrendelők elvárásait teljesítve. Ezért tanulmányomban mind az égieket, mind a történészeket mellőzni igyekszem. Popper Péter
  4. A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét. Nádasdy Ádám
  5. Vannak ostoba mûvészek, de az ostoba tudósok még rosszabbak. Joseph Anton Koch
  6. Vannak pillanatok, amikor a történelem, annak nagy céljai, hősei nevetségesnek tûnhetnek, sőt komikusnak, de huzamosabb ideig ilyennek látni a történelmet bajos, embertelen, sőt emberfeletti. Milan Kundera
  7. A hazugság éppolyan szédítő sebességgel terjed, mint a tudás, ám a hazugság penetránsabb az igazságnál, igen, a legnagyobb hazudozóknak éppen az a céljuk, hogy olyan sokat és olyan szemérmetlenül hazudjanak, hogy az embereknek még az igazság is hazugságnak tûnjön, mert már nem tudnak különbséget tenni a tények és a kitaláció között. Axel Hacke
  8. A történelem az igaz hazugságok birodalma. Szerb Antal
  9. Van úgy, hogy a hazugság erősebb, mint az igazság.
  10. Ha hazugokkal van dolga, még a legbecsületesebb embernek is hazudnia kell. George R. R. Martin
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat