Ugrás a tartalomra
A tudatos nő nem az, aki mindent tud, hanem az, aki mer kérdezni, mer változni és mer önazonosan élni.
Kapcsolódó idézetek
-
A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.
Csáth Géza
-
Egy nő csak akkor lehet igazán önmaga, ha magára is gondol, és magáért hoz döntéseket.
-
A tudatosság azt jelenti, hogy az ember irányítja az életét, és odafigyel rá.
Csernus Imre
-
A tudatos ember mindig a jelen pillanatra felel, mert felelősségteljes, szó szerint felelős azért, amit tesz - nem gépiesen reagál. Az ő cselekvése éber tudatosságából fakad, nem pedig külső manipuláció hatására. A figyelés a spontaneitás kezdete, a spontaneitás pedig a figyelés beteljesedése.
Osho
-
Csakis az érett lelkû nők képesek túllépni női szerepeiken s fölismerni, hogy önálló és szabad lények, akiknek sorsa - bár velük összefügg, de - nem csupán a Férfi.
Müller Péter
-
A tudatos jelenlét nem más, mint tudatában lenni annak, ami itt és most történik, és nem kívánni, hogy bárcsak másképp lennének a dolgok; élvezni azt, ami élvezetes, de nem akarni belekapaszkodni, ha változik (mert fog); és együtt élni azzal, ami nem kellemes, anélkül, hogy attól tartanánk, örökké így marad (mert nem fog).
-
Kialakult értékrenddel és rendezett egzisztenciával rendelkezem. Tudom, ki vagyok, és tudom, miért lehet tisztelni azt, aki a mai kor tendenciái ellenére megőrzi nőiességét. Nem a másik felem keresem, és én sem leszek senkinek a másik fele. Legyen önmaga is egész, legyen jóban önmagával és a világgal.
-
Az okos nő nem vár a csodára, hanem megteremti azt.
Moldova György
-
Az önismeret nem azt jelenti, hogy eszköztelenné válok, az önismeret azt jelenti, hogy egyre több eszközt birtokolok és használhatok tudatosan. Ezek ott vannak bennünk!
-
Általában azt vallom, hogy az életben érdemes tudatosabbnak lenni. Azonban tudni kell a tudatosságot egy picit elengedni, hogy csak úgy történhessenek a dolgok.