Ugrás a tartalomra
A tudomány sok-sok ismeret konzisztens rendszere. Ez a konzisztencia az, amivel az áltudományok már nem versenyképesek. Mivel senki nem birtokolja egymaga ezt az egész tudást, a tudomány szükségképpen kollektív, társadalmi jelenség - ami sokak véleményével ellentétben nem a tudás relativitását jelenti. Egyedül nem lehet okosnak lenni, így annak a gondolatnak sincs semmi értelme, hogy az áltudományok az egyéni emberi butaság termékei lennének. Ahogy társadalmi jelenség a tudomány, úgy társadalmi kudarc az áltudomány.
Kapcsolódó idézetek
-
Szegény tudomány legnagyobb baja az az elterjedt téves hiedelem, hogy mindenre tud választ, hogy mindent meg tud oldani, ha akar, és hogy ami tudományos, az igaz. Erről pedig szó sincs. A tudomány, amely ma egy magasan szervezett társadalmi technológia, évszázadok alatt kikínlódott magának egy módszert, amely alkalmassá teszi arra, hogy meghatározott körülmények között bizonyos valószínûséggel szerény jóslásokat tegyen egyes események előfordulásáról. Ezeket a jóslatokat hívjuk tudományos elméleteknek, egyszerûbb esetekben modelleknek."Igazságuk" nincsen, csak praktikus értékük, az igazság nem tudományos kategória.
Csányi Vilmos
-
A tudomány több, mint ismeretek összessége. A tudomány egy gondolkodásmód, egy módszer arra, hogy megértsük a világot, miközben jól ismerjük az emberi tévedésre való hajlamunkat. Ha nem tudjuk kétkedve fogadni a nekünk szegezett állításokat, ha nem tudunk kételkedni a hatalmon lévőkkel szemben, akkor könnyen áldozatául esünk a következő sarlatánnak - legyen az politikai vagy vallási -, aki szembejön velünk.
Carl Sagan
-
A tudomány maga is egy hiedelemrendszer. Minden tudományos hipotézis, elmélet, modell hiedelem, de a tudomány csak akkor fogadja el a hiedelmek legális kommunikációját, ha azokat folyamatosan szembesítik a kísérletek, megfigyelések során megismert tényekkel. Ennek az apparátusnak köszönhetjük a tudomány, a technika, végső soron az ember fejlődését.
Csányi Vilmos
-
Aki hisz a tudományban, az téved, mert nem hinni kell. A tudomány egy gyakorlattal igazolható hiedelemrendszer. A tudósok is össze-vissza hisznek mindenfélét, de van egy tudományos módszer, úgyhogy minden hiedelmet megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizni lehet, és ki lehet választani azt, ami pillanatnyilag a legjobb.
Csányi Vilmos
-
Sokak szerint a tudomány csupán egy módszertan, melynek hatásköre nem terjed ki a transzcendentális világra. Ez tévedés, a tudomány mindennel foglalkozik, és nem csupán egy módszertan, hanem koherens tézisek rendszere is egyben.
Boldogkői Zsolt
-
A tudomány eredményei megfigyeléseken, kísérleteken, méréseken, modelleken alapulnak, és próbára tehetők, megismételhetők. Az áltudományok "eredményeinek" alapja a hit, vagy talán még inkább a vágy.
-
Nem a kijelentéseinek földöntúli természete teszi az áltudományt: a tudományban éppúgy jelen vannak a találgatások, a váratlan felismerések és a bizarr feltevések, de még a kezdeti tévedések is. Az áltudomány azért bizonyul könnyûnek, mert nem vizsgálja meg a saját következtetéseit, nem törekszik arra, hogy egybevesse és összekapcsolja azokat más elvekkel, amelyek kiállták az ellenőrzés próbáját.
John Allen Paulos
-
Hogy örülhetne bárki is, aki a valódi tudomány valódi jelenségeit tárgyalja, ha egy társaságba kerül a követelőző áltudománnyal? Az ilyen közösködésen az áltudomány csak nyerhet, az igazi tudomány csak veszíthet.
John Archibald Wheeler
-
Már a kutatás tárgyának, fogalmainak megértése is előképzettséget igényel. Ezért olyan könnyû összekeverni a tudományt az áltudományokkal. Az áltudományok is ugyanazokat a kifejezéseket használják, de csak a szakértők látják át azt, hogy mindennek van-e értelme vagy sem.
Lovász László
-
Az áltudomány (...) növeli azt a homályt, amelynek megszüntetésére a tudomány törekszik. Valójában árnyék, a tudomány árnyéka, amely kitartóan, ügyesen, találékonyan formál, követi a ritmust. Éppen csak a fény nem vetülhet rá, mert akkor kiderülne, nem is létezik.
Pálinkás József