Ugrás a tartalomra
A tudományos eszközök olyanok, mint az ábécé. Értenünk kell a kezelésükhöz, hogy el tudjuk olvasni a természet titkait.
Kapcsolódó idézetek
-
A természet világa olyan, mint egy könyv: rengeteg információt nyújt azoknak, akik el tudják olvasni. A természet jelzéseit ugyanúgy megtanulhatod értelmezni, mint a szavakat. Először az ábécét kell elsajátítanod, mielőtt rátérhetnél a bonyolultabb szövegekre. Ha viszont folyamatosan gyakorlod az olvasást, idővel olyan jeleket is észre fogsz venni, amelyek a legtöbb embernek elkerülik a figyelmét.
Bear Grylls
-
Van egy sokkal rövidebb könyvecském, mint Arisztotelészé vagy Ovidiusé, amelyben minden tudomány benne van, és amely fölött a legcsekélyebb fáradsággal a legtökéletesebb áttekintést lehet nyerni; ez pedig az ábécé. Nem kétséges, hogy ezt vagy azt a magánhangzót ezzel meg azzal a mássalhangzóval összekapcsolva, minden kételyünkre a legmegbízhatóbb döntést kaphatjuk, birtokába juthatunk minden tudomány tanításának, minden mûvészet szabályának; éppen úgy, ahogy a festő is csak összekeveri a különféle színeket, amelyek külön-külön vannak a palettáján, ebből is vesz egy keveset, amabból is, és ezekből embereket, növényeket, épületeket, madarakat, halakat alkot, röviden, minden láthatót leutánoz, noha palettáján nincsenek szemek, tollak, háztetők, levelek vagy kövek.
Galileo Galilei
-
Van valami, amit bárki igénybe vehet, ha megtanulja, hogyan kell használni. Ezt a valamit fizikának hívják. Ez kell ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő univerzumot.
Lucy Hawking
-
Ismereteinket megszerezzük, rendezzük, használjuk: így él a tudomány.
Keresztury Dezső
-
Tudás kell, de hozzá kell fûzni, hogy a tudást emberségesen használjuk!
Teller Ede
-
A tudomány olyan, mint a szex. Mindkettő nélkülözhetetlen az emberiség túléléséhez, noha ez nem mindig tudatosul bennünk, amikor örömmel csináljuk.
Grüner György
-
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a természettudományok alapvető kérdéseivel, mert csak így hozhatnak megfontolt döntéseket a tudomány és a technika eredményeivel egyre jobban átszőtt világunkban.
Stephen Hawking
-
Az emberekben ott a tudás. A dolgok már ki vannak találva és le vannak írva. Már csak meg kell élnünk őket.
-
A természetfilozófia ebben a hatalmas könyvben van megírva, amely örökösen kinyitva hever a szemünk előtt, mondom, az univerzum az, ám meg nem érthetjük, ha előbb nem tanuljuk meg érteni a nyelvét, és nem ismerjük meg a betûket, amelyekkel írva van. A matematika nyelvén van írva, az írásjelek pedig háromszögek, körök és más geometriai alakzatok, mely eszközök nélkül emberi nyelven lehetetlen bármit is megértenünk, ezek nélkül olyan, akárha hasztalanul bolyonganánk egy sötét labirintusban.