Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A tudományos kutatások eredményeivel állandóan találkozik minden polgár, de ezeket annyira természetesnek tartja, hogy észre sem veszi. Olyan számára, mint a tiszta levegő, amit csak akkor értékel, ha maga is érzékeli a levegőszennyezést. Furcsamód azonban ilyenkor mindig a tudományt okolja a bajért, pedig csak a tudomány eredményei képesek hozzásegíteni valamennyiünket ahhoz, hogy felismerjük a bajok gyökerét, és hatásosan tudjuk azokat megszüntetni.

Beck Mihály
💍 Feleség ✍️ Író
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti. Mérő László
  2. Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerû tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága - vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínûleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül. Carl Sagan
  3. Egyszerû polgárként természetesnek veszem a világot, kutatóként viszont döbbenten szemlélem azt. Elképesztő maga a létezés, az anyag, az emberi tudat, és minden, ami körülvesz bennünket. Bizonyos törvényszerûségeket képesek vagyunk felfedezni, de a legmélyebb szinten nem értjük a dolgok lényegét, pedig ott nagyon érdekes összefüggések lehetnek. Ilyen globális nézőpontból a mindennapi gondok semmiségnek tûnnek. Érdemes néha kiszakadni a szürke hétköznapból a tudomány által. Boldogkői Zsolt
  4. A tudomány hatalmas segítséget ad a bonyolult világmindenség megértéséhez. A tudomány története bebizonyította, hogy eredményeinek se szeri, se száma, és alig telik el hét újabb előrelépés nélkül. A tudományos módszer vonzereje azonban nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztességének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos világ szigorú ítélőszéke elé kerül. A gyakorlatban persze a tudósok sem angyalok. Néha az adatok zavarosak és bizonytalanok. Néha elismert tudósok azután is fenntartják kétes elméleteiket, miután kollégáik elvetették azokat. Egyik-másik tudós a csalástól sem riad vissza. Ezek azonban csupán eltévelyedések. A nagy egészet tekintve a tudomány megbízható tudást kínál számunkra. Paul Davies
  5. A tudománynak meg kell értenie, hogy eredményeinek legalább világnézeti átplántálása a köznapi gondolkodásba a tudósnak nem csak a társadalommal szembeni kötelessége, hanem a tudomány sajátos érdeke is. A tudomány és a köznapi gondolkodás közti távolság csökkentése összeütközéseik számát is csökkenti és enyhíti hevességüket. A tudomány "titkaiba" való bepillantás, a tudomány eredményeinek legalább részleges megértése lehetővé teszi, hogy a józan ész ne tekintsen minden saját elképzelésének ellentmondó magyarázatot észszerûtlennek, az ördögtől valónak.
  6. Sajnos a tudomány eredményeit a társadalom sokszor tévesen értelmezi vagy használja fel. Ezért nem a tudományt, hanem a gátlástalan alkalmazást kell elítélnünk.
  7. A közvélemény viszonya a tudományhoz jelenleg ellentmondásos. Egyrészt természetesnek veszi az életszínvonal javulását, amelyet a tudomány és a technika újabb eredményei tesznek lehetővé, másrészt viszont bizalmatlan a tudománnyal szemben, mert nem érti azt. Stephen Hawking
  8. A világ titkaira túlságosan lassan vet fényt a kutatás; a tudomány sok kérdésre még egyáltalában nem tud választ adni. A tudományos kutatás azonban az egyetlen út, ami bennünket a rajtunk kívül eső világ helyes ismeretéhez elvezet. Sigmund Freud
  9. Sok téves elképzelésünk van a tudományról, arról, hogy mi az, és hogyan mûködik. Az egyik ilyen elképzelés az, hogy a tudomány a tények tárháza. De ez nem így van, sőt, ez még csak nem is célja a tudománynak. A tudományos munka: folyamat. Gondolkodásmód. A tények gyûjtése mindennek csak egy kis szelete, de nem a célja. A tudomány végső célja az objektív valóság lehető legjobb megértése, vagyis bizonyítékokon alapuló megértése.
  10. Valójában a tudomány sohasem fedez fel semmi újat. Az újat mindig az emberi intuíció fedezi fel, a maga egyéni és más emberek számára nemigen követhető útján. A tudomány csak arra alkalmas, hogy az intuitíve meglátott igazságokat szigorú módszerességgel bebizonyítsa. Mérő László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat