Ugrás a tartalomra
A vádaskodás és a követelőzés könnyen éket verhet két ember kapcsolatába. Ha állandóan bírálgatjuk társunkat, talán beadja a derekát, és megteszi, amit akarunk, de ebben nem a szeretete fog kifejeződni. Legfeljebb irányt mutathatunk a szeretetnek: "Szeretném, ha lemosnád a kocsit." - de kényszerrel nem megyünk semmire. Mindennap újra és újra el kell köteleznünk magunkat a szeretet mellett. Ennek legmegfelelőbb kifejezését úgy adhatjuk, ha utasítás helyett kérünk, és figyelembe vesszük egymás kéréseit.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretetet nem lehet erőltetni. Bárkit vagy bármit erőltetünk is a szeretet nevében, az nem más, mint a szeretet és az önzés összetévesztése. Mindaz, amit a szeretetről tudsz, enyhítse éned igényeit.
Stephanie Dowrick
-
Az igaz szeretet nem követel semmit, a másik fél javát keresi. A szeretetteljes elfogadás pedig a konfliktusok kezelésének feltétele. A követelés és a kényszer a kapcsolatok romlásával jár.
Gary Chapman
-
A szeretetet nem lehet megkövetelni. A kérések kijelölik a szeretet útját, a követelések azonban gátat vetnek a szeretet szabad áramlásának.
Gary Chapman
-
A szeretet nem azt jelenti, hogy magunknak kedvezünk, hanem azt, hogy mások kedvéért teszünk valamit. A legtöbben nap mint nap sok mindent megteszünk, ami nem jön "természetesen" számunkra. (...) Így van ez a szeretettel is. Ha szeretni akarjuk a házastársunkat, ezt az Õ szeretet-nyelvén kell kifejeznünk, akár természetesen jön ez számunkra, akár nem. Ez pusztán a döntésünkön múlik, nincs hozzá szükség melengető érzelmekre. Be akarjuk tölteni érzelmi szükségleteit, ezért az ő nyelvén kezdünk beszélni. Ugyanakkor az is igaz, hogy tele szeretet-tankkal társunk valószínûleg viszonozni fogja szeretetünket, s kedvünkért ő is megtanulja a mi szeretetnyelvünket. A szeretet választás dolga. Akár ma is dönthetünk mellette.
Gary Chapman
-
A szeretet kér, nem követel. Ha az egyik fél követeléssel fordul a házastársához, kapcsolatuk inkább a szülő-gyermek viszonyhoz lesz hasonló. A kisgyermeknek van szüksége arra, hogy utasítsák, hiszen még nem tud önállóan kiigazodni a világban. A házasságban azonban egyenlő felekként és felnőttként kell részt vennünk. Nem vagyunk tökéletesek, de érett felnőttek és egymás társai vagyunk. Kapcsolatunk akkor válhat meghitté, ha megismerjük egymás vágyait és céljait.
Gary Chapman
-
A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.
Szepes Mária
-
A szeretet nem lehet kifogás ostoba tetteinkre és gonoszságainkra. A szeretet elég erőssé tesz ahhoz, hogy legnemesebb elveinkhez méltón éljünk. Hogy tanuljunk hibáinkból, hogy jobbak legyünk.
Stephanie Dowrick
-
Ha szeretünk valakit, akkor meg kell engedni neki, hogy szabad legyen. Engedni, hogy szabadon hozzon döntéseket, szabadon éljen, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Nem mindig könnyû elengedni azt, akit szeretünk, de más út nincs.
Adam J. Jackson
-
Amikor érezzük, hogy társunknak sürgető szüksége van a támogatásunkra, akkor nincs helye az alkudozásnak vagy a magyarázkodásnak. Ezen a vizsgán csak átmenni vagy elbukni lehet. Ezek a pillanatok összezúzhatják a szeretettel, illetve a szeretett személy megbízhatóságával kapcsolatos pozitív várakozásunkat, és éket vernek a kapcsolatunkba, vagy tovább gyengítik a már amúgy is törékeny köteléket. Amíg nem nézünk szembe ezekkel az esetekkel, és nem oldjuk meg őket, a valódi elérhetőség és érzelmi bevonódás szóba sem kerülhet.
-
Egyikünk sem tökéletes. Előfordul, hogy olyasmit teszünk vagy mondunk, ami a társunk számára bántó. A múltat nem törölhetjük ki az életünkből, de ha bocsánatot kérünk, és megpróbálunk másként cselekedni, enyhíthetjük a fájdalmat, amit házastársunknak okoztunk. Ha társunk megbocsát, a meghitt kapcsolat helyreáll. A szeretet kész a megbocsátásra.
Gary Chapman