Ugrás a tartalomra
A vallás nem nyújthat vígasztalást, csak annak, ki gondolkozni képtelen, úgy hogy csak ily lehetetlen utakon képes magán segíteni; ezt is csak "úgy a hogy" megnyugtatja, de reálisan sohasem segít azon. Az ész az egyedüli, mely segítséget nyújthat, sőt ép ennek hiánya s a vallással való helyettesítése szüli a legtöbb bajt.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten a megkeseredetten nem segít. Aki emberben nem tud vigaszt találni, annak Isten is csak díszlet.
Bartis Attila
-
A vallás nem egyéb, mint a korlátolt emberi elmék olyasmivel való elfoglalása, ami felfoghatatlan számukra.
Jean Meslier
-
Semmi sincs, ami be tudná tölteni az emberi szívben tátongó ürességet, csak Isten. Nincs más megoldás a háborúkra, előítéletekre és igazságtalanságokra; csak Isten. Nincs semmilyen kielégülés, amely csillapítani tudná az emberi test sóvárgását, csak Isten. Nem ad igazi gyógyulást a megtört szívûeknek, a magányosoknak és a kétségbeesetteknek, csak Isten. Nincs más fordulópont, amely kiszabadíthatná az embert züllöttségéből, csak Isten. Nincs más szabadulás függőségből, bánatból, csak Isten.
-
Az embereknek azt mondják, hogy eredendően rosszak vagy bûnösek, és az egyetlen módja, hogy jóvá váljanak, ha az életük feletti kontrollt átadják a vallásnak. Mivel semmi bizonyíték nincsen ezekre az állításokra, a vallás tulajdonképpen egy képzeletbeli problémát hoz létre, hogy aztán egy képzeletbeli megoldást adjon rá.
-
A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering.
Karl Marx
-
A gondolkodás (...) vigasztaló dolog, ami jót tesz az embernek, és segít élnie. De nem minden gondolkodás! Ó, nem, akad olyan gondolkodás, amely gyötrelem és téboly. Akad olyan gondolkodás, amely fájdalmasan vájkál a megmásíthatatlanban, és semmi egyéb nem származik belőle, mint undor, félelem és életuntság.
Hermann Hesse
-
Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára.
Paul Kurtz
-
A vallás szavakkal, cselekedetekkel, gesztusokkal és "gondolatokkal" látja el az embereket olyan alkalmakra, amikor nem tudják, mit mondjanak, mit cselekedjenek és mit gondoljanak.
Paul Valéry
-
Az élet értelmére (...) a hit nem ad választ, sőt egyetlen diszciplína sem tud választ adni, ez ugyanis egy szubjektív kérdés: mindenkinek magának kell - nem is megtalálnia a választ, hanem - aktívan kiválasztania a céljait. Nem egyet, hanem többet. És ezt a tudomány nem teheti meg helyette, de valójában a vallások sem. Ezt mindenkinek magának kell megtennie.
-
Sajnálatos módon a vallás, mint egész létünk is, többnyire unalmas. Egészen addig, míg nem az. Akkor meg könyörög az ember, hogy legyen unalmas megint.
Tibor Fischer