Ugrás a tartalomra
A végtelen sok munka nehezen megkülönböztethető a semmi munkától. Egy-egy nap lehet ilyen, lényegében élvezkedős, de aztán valahogy másképp kell a napi élvezetadaghoz jutni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az az élvezet, ha nincs semmi dolgunk. Az igazi, ha sok van, és mégsem csinálunk semmit.
-
Rövid, intenzív koncentráció az íróasztalnál, majd séta, videócset egy baráttal, aki valamilyen projektet javasol, néhány mém a közösségi oldalakon, gyors bevásárlás a ház mögötti biopiacon. A nappalok hosszúak - a ledolgozott órák száma összességében valószínûleg magasabb, mint egy alkalmazott esetében. De az alkalmazotti léttel ellentétben itt nem számolja az órákat az ember, mert ebben az életben a munka fontos szerepet játszik, nem elnyomás vagy zsarolás. Ellenkezőleg: a munka a fejlődés forrása, kreatív impulzusforrás, az élvezet dallamának alapritmusa.
Vincenzo Latronico
-
Életem folyása annyira egyhangú és alapjában véve nem túlságosan érdekes. Engem azonban mégsem kínoz az egyformasága. Csak azt sajnálom, hogy a napok túlságosan rövidek és nagyon gyorsan telnek. Az ember sohasem azt veszi észre, amit már elvégzett, csak az lebeg a szeme előtt, amit még tennie kell, és ha nem szeretné a munkáját, könnyen elveszthetné a kedvét.
Marie Curie
-
Az nagyon fontos, hogy olyan munkád legyen, amitől boldog vagy. Persze vannak jó napok meg rossz napok, teljesen normális, hogy egyik nap lejjebb van az energiaszinted, a másik nap feljebb, de ha megnézem az egész életemet visszafelé, akkor ez mindig boldogsággal tölt el.
-
Annyi mindent csinálhattam volna, nem csináltam semmit. De érdekesek a semmik, néha valamivé válnak, ha elég sok van belőlük.
Karafiáth Orsolya
-
Az élet mindig a hétköznapokon múlik. Szépek az ünnepek, jó várni őket, jó a vakáció, a szabadidő, de az élet a hétköznapok szépen csinálásából áll. És ez a legnehezebb.
Für Anikó
-
Sosem dolgozni? Nos, ezt sok helyen olvashatod. Az élet nem munka. Az élet nem "dolgozás" és utána "élés". Egyszerre a kettő. Úgy, hogy észre sem veszed, melyik melyik. Mert nem akarod elválasztani a kettőt egymástól. Mégsem így fogalmaznék. Azt mondanám, hogy mûvészi szinten élni annyit tesz, mint minden pillanatban azt tenni, amit éppen szeretnénk.
Vámos Robi
-
A szórakoztatás nem választható el a mûvészettől, és az a mûvészet, amely nem szórakoztat, nem is igazi mûvészet. Társadalmi igény és feladat, hogy a munka is szórakoztatóvá váljon, hiszen amit az ember jókedvvel csinál, az mindig eredményesebb, mindig hasznosabb. Ami nem szórakoztató - legyen szó munkáról, mûvészetről, puszta időtöltésről - az nem is lehet értékes az emberek számára.
Bródy János
-
Az élet elvileg szórakoztató. (...) A legtöbben azonban arra vagyunk trenírozva, hogy az élet szórakoztató lesz:
- Majd egy nap.
- Ha keményen dolgozol.
- A hétvégéken.
- Majd ha nyugdíjba mész.
Senki sem vette a fáradságot, hogy megemlítse, az életet akár most is élvezhetnénk. Mindig.
-
Semmittevő kétféle van. Van, aki azért semmittevő, mert az akar lenni. Lustaságból. Hogy az milyen könnyû! Irigylem érte. De ott a másikfajta, aki önszánta ellenére semmittevő. Nem akarok mást, csak dolgozni. Csakhogy nem tudok. Rab vagyok, a szégyen, a kishitûség és a kudarcok rabja.