Für Anikó

Azt gondolom, ha az élet úgy kívánja, az árral szemben is lehet úszni.

Attól nekem nem lesz sem jobb, sem rosszabb, hogy tudok minden eseményről a világban, ha tenni úgysem tudok érte vagy ellene.

Szokták mondani, hogy felgyorsult a világ, de igazából nem a világ, hanem mi, emberek, pontosabban a pénz gyorsította fel – mi pedig hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni szép pórázokon, miközben észre sem vesszük, hogy a fogyasztói társadalom csapdáiban vergődünk, különféle csilivili státusszimbólumok rabjaként.

Semmi más nem marad meg számunkra az élményeinken kívül, a tárgyak másodlagosak.

A szerelem életfogytig tart, ebben minden benne van. De csak ha azzal vagy együtt, aki a másik feled. Hiszen akkor folyton inspiráljátok egymást, folyton találsz a másikban valami újat, izgalmasat. Mert az igazán nagy kaland az, amikor egy emberrel éled végig az életed.

Ahhoz, hogy az ember valamit jól meglásson, belásson, feltérképezzen, felismerje az összefüggéseit, ahhoz el kell távolodnia attól. Erre szükség van ahhoz, hogy megértsük önmagunkat.

Éppen a színpadon a legőszintébb az ember, mert esszenciálisan hozza ki magából azokat az érzéseket, amelyek egyébként is benne vannak. A színpadon nem színlelsz, hanem minden meg is történik veled az alatt a két és fél, három óra alatt, ameddig az előadás tart. Ha csak úgy teszel, mintha megtörténne, akkor régen rossz...

Minden örömforrást ki kell használni, ugyanakkor nincs értelme habzsolni az örömöket. (...) A soknál több az elég, és az elég az olykor lehet egy is!

Az élet mindig a hétköznapokon múlik. Szépek az ünnepek, jó várni őket, jó a vakáció, a szabadidő, de az élet a hétköznapok szépen csinálásából áll. És ez a legnehezebb.

A külső tények ott vannak, azokat nem változtathatod meg... De ahogy te viszonyulsz az életedhez, a mindennapokhoz, az már rajtad múlik.

Nem azt kell leírni, amire gondolsz, hanem azzal a céllal kell közvetíteni, hogy a gondolat maga a befogadóban szülessen meg.

Az ember nem akkor lesz önmaga, ha állandóan magával foglalkozik. Akkor lesz önmaga, ha az életét valaminek odaadja, amit szeret, ami számára és ami a többieknek is fontos, amivel tud adni. Mindenki kapott valamilyen tehetséget, amit átadhat másoknak. Ezzel válhatsz önmagaddá.

Nem éljük meg a pillanatokat, hanem mindent azonnal akarunk, rohanunk, közben pedig az élet elszalad mellettünk. Nagyszerû profittermelő gépezetek vagyunk a pénz mátrixában.

Gyereket nevelni nem nagyon lehet, ha nem vagyok hiteles. Átadhatom neki, hogyan egyen késsel és villával, hogy udvarias legyen, de mondhatok én bármit, ha nem úgy élek. Úgy ő dönti majd el, mit vesz át belőle.

Mi kell még az eszméléshez, hogy az összes korallzátony elpusztuljon, és minden hal gyomrában legyen több kiló mûanyag? Ha már önzők vagyunk és telhetetlenek, legalább a saját rovásunkra ne legyünk azok, mert már nincs sok dobásunk.

Egy egészséges diák eleve utálja, ha valami kötelező.

Legyen szó éneklésről, mosogatásról vagy éppen szerepekről, egyedül abból csinálok hiúsági kérdést, hogy jól végezzem a dolgomat.

Az emberben, amíg nem lesz szülő, egy csomó ajtó csukva van, amiket az a kis lény nyit ki, az a semmihez sem hasonlítható összetartozás és kapcsolat.