A világ fejlődése egy éppen most véget ért tûzijátékhoz hasonlítható: néhány vörös szikra, hamu és füst. Egy kihûlt salakdarabkán állva látjuk a napok lassú kialvását, és megpróbáljuk a világok keletkezésének letûnt ragyogását visszaidézni.

Kapcsolódó idézetek

1. A csodák és katasztrófák talán csak váratnak magukra, ott tornyosulnak egy kupacban a jövőben. Talán nemsokára mind megtörténik, ráadásul mind egyszerre, gyors robbanássorozatban, mint a tûzijáték. William Nicholson
2. Mikor az élet tüze pislákolva kihamvad, a hamuban marad egy utolsó szikra. Azután az is elfut, kihuny, és jön a hideg... Az az utolsó szikra foglalja magában a megtett út minden tapasztalatát. Leonyid Leonov
3. Egyelőre olyan a világ, mint egy hólabda a meleg tenyérben: olvad, csöpög belőle a víz, de egyre hidegebb az ember keze, meleg mozdulatai lassulnak, egyre inkább megdermeszti a fagy. Szerhij Zsadan
4. Akármi is történt a világgal, fokozatosan jött. Már elfelejtettem, pontosan milyen volt, de halvány (...) emlékeim vannak róla. A parázsló rettegés, ami sosem lángolt fel igazán, csak mikor már nem maradt szinte semmi, amit elégethetett volna. Minden újabb lépés meglepett minket. Aztán egy nap arra ébredtünk, hogy eltûnt minden.
5. Azt hiszem, minden, ami elmúlt, elenyészett, egy új folyású idő kősziklái maradnak csak. Alapok, amelyekre telepedhet az új élet: a moha, a zuzmó.
6. Csak egy nap az élet és lassan bealkonyul. A játéknak vége s a függöny lehull.
7. Még csak nem is teszek úgy, mint aki érti a világot. A nap fölkel. A nap lenyugszik. Jelenleg mindössze ennyi tûnik bizonyosnak.
8. A régi világból csak valami homályos kép maradt az emlékezet peremén. Múltbéli életünk halovány benyomásai úgy élnek bennünk tovább, mint fantomvégtagok. A civilizáció maradványait felismerjük (épületeket, autókat, úgy általában az egészet), de semmi személyes nincs bennük. Nincs történetünk. Csak úgy itt vagyunk.
9. A dühből és gyûlöletből, ami oly sokáig uralta a szívemet, már csak néhány halvány nyom maradt. Olyan volt, mint a vihar, amely úgy tombol, mintha itt lenne a világ vége, aztán egyszer csak véget ér, és sietve tovább áll. Susanna Tamaro
10. Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő mûanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik. Ranschburg Jenő