Ugrás a tartalomra
A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokkal nehezebb megérteni, mint lesöpörni valakit az asztalról, lehülyézni, vagy ha valaki kiáll, őszinte, akkor megítélni, mert nagyon sokan azt szeretnék látni és hallani, amit ők gondolnak a világról. Ha nem azt látják, azonnal lezárnak.
Hadas Krisztina
-
Az erőszakot a legkönnyebb és a legnehezebb megérteni a világon. Néhányan készek vagyunk rá, hogy hatalomvágyból használjuk, mások csak önvédelemből, megint mások egyfolytában, és vannak, akik soha. De van olyan is, aki más, mint a többiek, aki ok nélkül verekedik. Bennük több lehet az állati, mint bennünk, vagy talán több az emberi, de aki belenézett egyre sötétedő szemükbe, pontosan tudja, melyik fajtába sorolhatók. Nem tudni, vajon hiányzik-e belőlük valami, ami másokban megvan, vagy épp ellenkezőleg. Hogy kialszik-e bennük valami, mikor ökölbe szorítják a kezüket, vagy éppen meggyullad.
Fredrik Backman
-
Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz.
Márai Sándor
-
Ezen a világon csak igazság és gonoszság van. Gyermekkorom óta figyelem a környezetem, és ez az első tény, amire rájöttem. Az emberek kivétel nélkül rossz emberekre és jó emberekre, erre a két fajtára oszlanak. Még az általános iskola apró világát is ez a két fajta alkotta. Hiába tûztem ki nagy célokat az osztály diákbizottságában, mindig ott volt az ellenség. Fel kell venni a harcot a gonosz ellen. Bár néha úgy tûnt, hogy az igazság vereséget szenved, de bármi történt is velem, én szívből boldog voltam. "Köszönöm". A szenvedőnek ezért az egy szaváért akárhányszor kiálltam volna mellette. Minden erőfeszítésre képes voltam ezért. És végül bebizonyítottam a magam igazát.
-
A világ majdnem kizárólag két (...) fajta emberből áll (...); először olyanokból, kik okosabbaknak tartják magukat, mint amilyenek, s azért elhamarkodva ítélnek, s nem bírnak elég türelemmel, hogy rendszeresen gondolkodhassanak; ezek, ha egyszer eszükbe jutna kételkedéssel illetni az elfogadott alapelveket, s letérni a közönséges útról, sohasem maradhatnának azon az ösvényen, melyen egyenesebben juthatunk előre, s egész életükön át eltévedve bolyonganának; azután olyanokból, kikben elég ész és szerénység van, hogy átlássák, hogy ők kevésbé képesek az igazságnak a tévedéstől való megkülönböztetésére, mint mások, kiktől tanulhatnak; ezeknek azután be is kell érniök avval, hogy inkább e mások véleményeit követik, mintsem hogy maguk jobbakat keressenek.
René Descartes
-
A világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van.
Thomas Mann
-
A legnagyobb igazságtalansága a világnak, hogy kicsit mindenkinek igaza van. Azért a sok nyomorúság, háborúság, békétlenség, mert az emberek semmi mást nem látnak, csak a saját kis igazukat, s csak azt ösmerik el. A másikét látni se bírják, ha mégoly hatalmas is, tudni se akarnak felőle.
-
Amíg kívülállók vagyunk, nagyon egyszerû félreérteni az embereket és kapcsolataikat. Csak belülről (...) lehet megérteni az indokaikat, érzéseiket, s hogy miért úgy mûködtetnek egy dolgot, s miért nem amúgy. A megértés a szerénységből, alázatosságból születik, nem pedig a tudás büszkeségéből.
Susanna Tamaro
-
A Világ nem körülöttünk forog. Nem értünk van minden. Van, hogy nem azt kapjuk, amire számítunk. Ha ezen megsértődik valaki, akkor valami nagyon nincs rendben vele.
Vámos Robi
-
Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember.
Philip Kindred Dick