Ugrás a tartalomra
A világot nem szabad a megértés határai közé beszorítani - miként az eddig az emberiség gyakorlata volt -, hanem a megértés korlátait kell kitágítani, hogy befogadhassuk a világnak a kutatás során feltáruló képét.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy folyamatot nem lehet úgy megérteni, hogy megállítjuk. A megértésnek együtt kell haladnia a folyamattal, részévé kell válnia.
Frank Herbert
-
A világot megérteni nem, de befogadni lehet: mégpedig azáltal, hogy egy tagját befogadjuk.
Martin Buber
-
Nem kellene úgy tennünk, mintha csak az értelem által értenénk meg a világot. Az értelem ítélete az igazságnak csak egy része.
Carl Gustav Jung
-
Nem tehetünk úgy, mintha a világ ott kezdődne és érne véget, ahol mi meghúzzuk a határt. Néha tudomásul kell vennünk, hogy a világ, talán nemszeretem módokon, átnyúlik az életünkbe, és olyankor vállalnunk kell a kihívást.
-
Ahhoz, hogy az ember valamit jól meglásson, belásson, feltérképezzen, felismerje az összefüggéseit, ahhoz el kell távolodnia attól. Erre szükség van ahhoz, hogy megértsük önmagunkat.
Für Anikó
-
Ne tegyünk úgy, mintha a világot kizárólag az értelmünkkel fognánk fel; érzéseink éppúgy segíthetnek a megértésben.
Carl Gustav Jung
-
Érniök kell a dolgoknak, hogy érthetőbbek legyenek. Vagy még helyesebben: a dolgok várnak, míg az emberek megértése hozzájuk fejlődik.
Rippl-Rónai József
-
Sajnos a tudomány eredményeit a társadalom sokszor tévesen értelmezi vagy használja fel. Ezért nem a tudományt, hanem a gátlástalan alkalmazást kell elítélnünk.
-
Sok mindent mondok, amit mindenki tud, és sokat, amit senki se. Talán mondok olyat is, amit senki nem is tudhat. Ilyen a tudomány, ilyen az élet. A megértésnek határai vannak. De legalább a határokkal ismerkedjen meg az olvasó!
Teller Ede
-
Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyû. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kifejezetten fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig.