Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ahogy tanárból, úgy pszichológusból is sok van, de kevés a jó.

Sterczer Hilda
🌱 Bölcsesség 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egyazon tanár tanulóinak különbözőek a képességei. Yip Man
  2. Diáknak sokat kell tanulni, tanárnak még többet.
  3. Nincs olyan, hogy igazán jó pszichológus. Van olyan, aki feltûnően gyakran bizonyul jó pszichológusnak, és az egyszerûen azért segít eredményesen, mert érzéke van hozzá, mert jó pszichológus, és mellesleg tudja, amit megtanult, meg azt is, amit ugyan senki sem tanított neki az egyetemen, de valahogy mégis átmehet a levegőből. Mérő László
  4. Aki nem jó tanár, az nem lehet jó kutató, és fordítva. Oláh György
  5. A jó pszichológusok kicsit bolondok.
  6. A pszichológiának hosszú múltja, de rövid története van.
  7. Jó pszichológusnak és jó pedagógusnak lenni alapjaiban igen gyakran az emberekhez való ellentétes beállítottságot kíván, amelynek egy időben, egy személyben való megvalósítása nem csak sok és szilárd ismeretet, hanem a tapasztalatokon kívül elsősorban bölcs önmérsékletet és igen szilárd jellemet is megkövetel. A pszichológus - ha igazán és mélyen akarja megismerni a gyermeket - fenntartás nélkül, hibáival együtt fogadja el őt, úgy ahogy van. A pedagógusnak viszont azt kell szemlélnie benne és követelnie tőle, akinek lennie kell. Rókusfalvy Pál
  8. Nincs rossz diák, csak rossz tanár.
  9. Sok ember meghallgathat, de kevés ember van, aki valóban meghall.
  10. Sok a tanszék, de ritka a bölcs és nemes tanító. Sok nagy tanterem van, de csak kevés fiatalember, aki becsületesen szomjazza az igazságot és igazságosságot. Sok tucatárut ajándékoz a természet, de finomat csak ritkán gyárt. Albert Einstein
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat