Ugrás a tartalomra
Aki bölcsen él, úgy dolgozik sorsán, mint egy festő a képén: időnként hátralép, megnézi az egészet - időnként közel hajol, s a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. Ha nem így tesz, belevész a képébe.
Kapcsolódó idézetek
-
A bölcs úgy alkalmazkodik a körülményekhez, mint a víz az edény alakjához, amelybe beleöntik.
-
A bölcs előbb a túléléséről gondoskodik, és csak utána érzi jól magát. A bolond jól érzi magát, és belehal.
Karen Marie Moning
-
Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik.
-
Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást.
Márai Sándor
-
A bölcs ember csak annyit tart meg a maga számára a világ javaiból, amennyire szüksége van, a többit szétosztja a szegények között. A szerénységet többre becsüli a kevélységnél. Fáradhatatlanul tanul, és segít másokon.
Iskender Pala
-
Míg fiatal az ember, ahogy leteszi a fejét, már szunnyad, ha pedig megöregszik, elszundít ugyan hamar, de fel is ébred, aztán csak néz, töpreng, mintha úgy rendezte volna a természet, hogy mikorra már nagy darab idő van a háta mögött, legyen módja végéggondolni.
Szabó Magda
-
A bölcs (...)
alkot, de mûvét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült mûvét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.
Lao-ce
-
A bölcs (...)
alkot, de mûvét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült mûvét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.
Lao-ce
-
A bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Lao-ce
-
Az él jól és bölcsen, aki tudja, hogy a küzdelem az élet értelme. És élvezi. Minél nehezebb, annál inkább. És küzd vidáman, játékosan, hittel és önbizalommal.
Müller Péter