Ugrás a tartalomra
Aki valamit ért az oktatáshoz, tudja, hogy ennek fő feladata egy-egy országban az adott kultúra befogadásának előkészítése, a társadalmi kommunikációra való felkészítés. A szakmát, a speciális ismereteket mindenki gyorsan megtanulja majd a munkahelyén, de hogy értse a társadalomban zajló kommunikációs folyamatokat, hogy elfogadja a kultúra központi mítoszát, azt az alsó- és középfokú oktatásban kell megalapozni. A kultúra emeli be az egyént a társadalom virtuális közösségébe.
Kapcsolódó idézetek
-
Az iskolában kellene megtanulnunk, milyen összefüggések kötik szorosan egybe a nyelvet, az embert, a közösségeket, a kultúrát és a társadalmat. Ott kellene megalapozni azt a tudást, amely később segít a különféle helyzetekben, hogy fölismerjük, mi a másik célja, hogy közelebb jussunk sajátunkhoz, és hogy hatékonyabban tudjunk szót érteni rokonainkkal, barátainkkal, munkatársainkkal - vagy akár idegenekkel.
-
Minden kultúra a szabadságok és a korlátok funkcionális együttese. Aki érti a kultúráját, tud benne mozogni, ezért az a legnagyobb segítség, ha megtanítok valakit érteni a saját kultúráját. Ezt kéne tegye az iskola.
Csányi Vilmos
-
Egy ország oktatásügyének azt kell szolgálnia, hogy az az ország sikeres legyen a gazdaságban, a társadalmi mobilitásban, a kultúrában. És úgy legyen sikeres, hogy közben méltányos is legyen.
-
Ha rajtam múlna, az iskolának "mindössze" három feladata volna: megőrizni, vagy ha nincs, megteremteni a tanulási motivációt, kialakítani a tanulási képességeket és fejleszteni a szociális kompetenciákat. Ez a három dolog elég az egész életre. Ha mindez megvan, akkor a választott pályájához szükséges szaktudást már bárki könnyedén megszerzi.
-
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.
Szent-Györgyi Albert
-
A kultúra a szabadság és a korlátok funkcionálisan összehangolt rendszere, amelyben bizonyos dolgokat elvárnak, másokat meg tiltanak - de mindez megkerülhető. Ha az ember valamit nagyon el akar érni, megtalálja azokat a kultúra által engedélyezett utakat, amelyek sokszor kerülőutak, sőt a választásuk sokszor visszalépést is jelent, illetve olyan dolgok elfogadását, amelyeket egyébként nem szeret az ember. De ha nagyon szeretnék elérni valamilyen célt, akkor képes vagyok rá, mert minden kultúra határai átjárhatók. Csak ehhez el kell különítened egymástól a kultúrát és magadat. Talán ez a legfontosabb ebben a dologban: hogy az ember el tudja-e különíteni saját magát a hiedelmeitől.
Csányi Vilmos
-
Ezt teszi az iskolázottság. Megtanít, hogy képesek legyünk megérteni és értékelni az élet legkülönbözőbb területeit - a zenét, a mûvészeteket, a tudományt, az embereket, a természetet, saját magunkat - egy teljesen más szinten.
-
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletû felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
Vekerdy Tamás
-
Társadalmunk nem túl sikeres a fontossági sorrendek meghatározásában. Úgy vélem, az emberek nem kapnak meg egy bizonyosfajta általános tudást. Mindenkinek széles körû technikai és tudományos háttérrel kellene rendelkeznie. Meg némi vezetői ismerettel és egy kis vállalati gazdaságtannal. Tanulnunk kellene arról, hogyan is lehet mûködtetni egy szervezetet, megszervezni valamit, és pénzt gyûjteni egy projektre. Szerintem a legtöbben nem részesülnek ilyen oktatásban, és ez nagy probléma. A mérnököket általában csak egy nagyon szûk területre képezik ki. Ha valaki képes átlátni ezeket a tudományokat, másképpen kezd gondolkodni, és sokkal képtelenebb dolgokról álmodozhat, illetve azt is elképzelheti, hogyan lehetne mûködőképessé tenni azokat. Szerintem mindez tényleg nagyon fontos lenne az egész világ szempontjából. Így lehet előrejutni.
Larry Page
-
A kultúra a világ mûködéséről és mûködtetéséről szóló közös tudás.
Czakó Gábor