Ugrás a tartalomra
Álmokat megvalósítani jó, légvárakat építeni nem. Vágyakozni jó, a vágyakba beleragadni s ezektől függeni nem. Nemcsak azért, mert közben - akár figyelmetlenségből, akár önteltségből - megfeledkezünk a jelenről és a realitásokról, hanem azért, mert még azt is elveszíthetjuk, amink van.
Kapcsolódó idézetek
-
Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerû. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.
-
A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerûen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
-
Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót.
Mark Lawrence
-
Csak csalódást okozunk magunknak, ha képtelen dolgok után sóvárgunk. Jobb olyan kívánságokra fordítani az erőnket, amik elérhetők és megvalósíthatók.
-
Törekedhetünk sok dologra, de nem érjük el csak azért, mert akarjuk. Inkább élem az életem közel a madarakhoz, mintsem arról álmodjak, hogy szárnyaim nőnek.
-
Nem akarunk felébredni, mert így szép és jó, jobb még akkor is, ha rossz az álom, jobb annál talán, ami az álom után következnék, a bizonytalan, józan, illúziómentes valóságnál, melyben magunkra hagyatva a végzet, a varázs a mámor és az álom könnyítése, támogatása nélkül kellene járnunk.
-
Az életet nem lehet alakra faragni, a lélegzetet bezárni, mint ahogy a test vágyait sem lehet teljesen elnyomni. Nem lehet mindig eldönteni, hogy a jóság, avagy a gonosz hoz-e gyümölcsöt. Néha olyan nap virrad ránk, amikor egyetlen gonosz cselekedetnek nagyobb a haszna, mint ezer jónak.
Ahmet Ümit
-
Az embernek (...) néha nem szabad törődnie a veszéllyel, mert csak így válthatja valóra az álmait. Jobb megpróbálni, és kudarcot vallani, mint soha meg sem próbálni.
Dynamo
-
Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom.
Erich Maria Remarque
-
Aki ábrándozik, az alkot. Minden vágy hívás. Aki légvárakat épít, az kikényszeríti a valóságot is.
Victor Hugo