Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami régen volt nagy, többnyire kicsivé lett, s ami az én időmben nagy, korábban kicsi volt. Annak tudatában tehát, hogy az emberi boldogság soha sem állandó, mindkettőről egyaránt megemlékezem. Van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok.

🐶 Kutya 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember mindig a könnyebb utat keresi. A kényelmesebbet. Azt az örömöt, amit egyszerûbben, hamarabb ér el. Ez az öröm azonban nem vezet tartós boldogsághoz. Paulinyi Tamás
  2. Voltak boldog pillanatok az életemben, de nem hiszem, hogy a boldogság egy tartós állapot, amit bárki elérhet. Az élet nem ilyen. Grace Kelly
  3. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung
  4. Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy. Milan Kundera
  5. Magad is jól tudod, hogy a boldogság nem olyasmi, amit egyszerûen zsebrevághat az ember, hogy elővegye, amikor szüksége van rá. Lesznek jobb és rosszabb napjaid is! Margit Sandemo
  6. A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság. Darvasi László
  7. Egy kapcsolat sosem lehet tökéletes (nem is szabadna talán erre megszállottan törekedni, mert az egónak mindig más lesz a tökéletes, mindig többet akar), de teljes lehet, és annak is kell lennie. A boldogságot meg lehet találni minden pillanatban.
  8. Boldogság vagy boldogtalanság? Magam sem tudom. Csak egy dolog van, amit tudok. Ha jól meggondoljuk, az emberek lehetnek boldogok, és egyúttal boldogtalanok is. Genki Kawamura
  9. Sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Atiq Rahimi
  10. Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné. Francois de La Rochefoucauld
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat